Milyen is a szerb karácsony magyar szemmel? Tizenegy éves kislány voltam, és karácsonyozni mentem új sógornőmékhez. Az első meglepetés: mindenhol szalma a konyhában és szobában is szétszórva, de karácsonyfa sehol. A szemem megakadt egy nagyon szép, hatalmas kelt kalácson, ami ki volt díszítve ráragasztott és rásütött tésztával (ami sodrott tészta volt), madár, virág, fenyőág és kakas a tetején. Körülültük az asztalt, amelyen gyertya égett. Heten voltunk. A böjtös vacsora a következő volt: popula, vagyis főtt bab összetörve, hagymával keverve. Mézes metélt tészta, böjtös kalács mézzel, olyan, mint a kenyértésztából sütött lángos, zsiradék sehol.
Vacsora után a sógornőm nagypapája (a deda) fölállt, minden sarokba diót dobott, közben szerbül áldást mondott (azt hiszem), majd minden tányérba télire eltett szőlő és alma került.
Majd a mézes-pálinka következett, amiből mindenki ivott szépen sorban. Először a legidősebb, az utolsó én voltam. Majd a pálinkával eloltották a gyertyát. Azután mindenki nyugovóra tért, de éjféli misére nem mentek, mert az náluk hajnali négykor volt. Másnap már mindenki mindent ehetett.
Megszületett a Jézus. A szép kalácsot fölvágták, és abból fogyasztott az egész család. Mindez, amit leírtam, 1955. január 6-án történt. A magyarok Vízkeresztjekor.