Elvarázsolta a százhalombattai Szent István templom közönségét a 2011-es Csillag születik tehetségkutató verseny győztese, László Attila advent harmadik vasárnapján.
Az immár 20 éves fiatalember az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület és a Százhalombattai Római Katolikus Egyházközség szervezésében, Illéssy Mátyás plébános védnökségével mutatta be kivételes énekhangját és zongoratudását. Saját bevallása szerint isteni adományként tekint tehetségére, és szeretne ezzel a talentummal minél több szívhez eljutni, boldogságot és szeretetet vinni az emberek közé. Városunkban ez biztosan sikerült: a közönség a koncert végén felállva, vastapssal köszönte meg a felemelő pillanatokat. Az ifjú előadó beszélgetett megjelent rajongóival és dedikálta új lemezét, amely a nagy érdeklődés miatt percek alatt elfogyott. A teljes koncert hamarosan elérhető lesz a világhálón is. (A fotókat Dragos Bettina készítette.)











