Arany minősítés

  • img
  • img

A Százhalombattai Arany János Iskola és Gimnázium Csipkebogyó énekegyüttese idén negyedik alkalommal vett részt a "Tiszán innen, Dunán túl" Országos Népdaléneklési Verseny megyei fordulóján, Cegléden március 5-én. Arany minősítésekkel tértek vissza versenyzőink az Alföld kapujának nevezett településről.


A Táncsics Mihály Általános Iskolában kedves fogadtatással, saját próbateremmel, a színpadok kipróbálási lehetőségével és egy nagyon színvonalas ünnepi megnyitóval vártak bennünket a szervezők. Megyénk sok települése képviseltette magát, köztük Érd, Adony, Biatorbágy, Cegléd, Tápiószentmárton és sokan mások. A verseny magas színvonalú volt, a zsűri minősítéssel értékelte a kiváló produkciókat.


A Csipkebogyó együttes tagjai – korcsoportjuk tizennyolc csapatával versenyezve - ebben az évben sárközi karikázó dalcsokrot mutattak be. Máthé Szabina korosztálya szóló kategóriájában huszonkilenc indulóval vette fel a versenyt. Felvidéki lakodalmas dallamokkal mutatta meg csodás hangját, és nyerte el a közönség, valamint a zsűri tetszését.


A Csipkebogyó énekegyüttes az I. kategóriában, Máthé Szabina pedig szóló I. kategóriában ért el ARANY minősítést.


Mohácsi Tímea, felkészítő tanár

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás