Népek hazája, nagyvilág

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A német kultúrát mutatta be az Ifjúsági Műhely-Százhalombatta és az AFS nemzetközi cserediák-szervezet "Legyél Te is világpolgár!" programsorozatának március 19-i állomása.

Az AFS ez alkalommal tartotta meg húsvéti körzettalálkozóját is, így közel húsz fiatal érkezett a világ minden tájáról a Barátság Kulturális Központ kamaratermébe. A találkozón az őket befogadó családok és kísérő önkéntesek is részt vettek. Az IM és az AFS közös törekvése a cserediák-programok mellett az önkéntesség népszerűsítése is. "Most ismerkedtem a legtöbbet" – mondta az egyik nyolcadikos segítő, aki harmadik alkalommal vett részt a programon és a közös tojásfestés közben egy hongkongi diákkal mélyült beszélgetésbe.


A BKK új nyitvatartási rendje miatt a programon is módosítani kellett.  Míg korábban az estébe nyúló események célközönsége elsősorban a középiskolás korosztály volt, ezúttal egy mesével kezdődött a találkozó. A Brémai muzsikusok történetét a magyarul egyelőre csak többé-kevésbé beszélő nemzetközi diákcsapat is élénk figyelemmel kísérte. A bábjáték során a négyféle kézműves foglalkozás vezetői keltették életre a mesefigurákat. Ezután eredeti nyelven, németül is elmondta a történetet Elisabeth Rittner, miközben ki-ki elkészíthette a maga figuráját: a szamarat gyékényből, a kutyát parafadugóból, a macskát origami technikával, a kakast textilből, vagy akár mind a négy állatot papírból, kiszínezve, kivágva. Mindeközben az AFS asztalánál hímes tojások készültek.


Magyarországon több mint 185 ezren vallották magukat német nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláskor. A legsűrűbb tolnai és baranyai területek mellett régiónkban találhatók a legnagyobb német nemzetiségi közösségek. A kamarateremben fellépett a törökbálinti hagyományőrző tánccsoport, a Grossturwaller Tänzer. Ebédidőben a változatos német pékkultúráról tartott előadást Keleti Anikó, aki több évtizedig élt Németországban. Az asztalt megtöltött különleges kenyereket önkéntes segítők készítettek, többek között az előadó is. Később egy német diáklány mesélt a németországi húsvéti szokásokról, még később édes német péksütemények, kalácsok is terítékre kerültek.


A törökbálinti német önkormányzat elnöke, Megyaszainé Mammel Magdolna egy komolyabb, de igen fontos témáról, a 70 évvel ezelőtti német kitelepítésről tartott előadást fotók, dokumentumok és egy személyes megemlékezés segítségével.


A "Legyél Te is világpolgár!" programok keretében minden alkalommal kvízt lehet kitölteni az adott országról, és a megfejtők között különböző jutalmak kerülnek kisorsolásra. Ezúttal a budapesti Német Nagykövetség bőkezű és igen értékes ajándékaival – laptoptáskával, pendrive-val, bögrével, jegyzetfüzettel és csokoládékkal – gazdagodtak a legszerencsésebbek, de senki sem távozott üres kézzel, hiszen a saját készítésű kézműves állatokból, a festett tojásokból, a fekete-piros- sárga zászlókból és lufikból mindenkinek jutott. A szervezők emléklappal búcsúztak a résztvevőktől: "Találkozzunk legközelebb is – valamikor, valahol a világban!"

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák