Próbanyelvvizsgák

Május utolsó heteiben újra lehetőségük van az Eötvös Loránd Általános Iskola felsőseinek, hogy kipróbálják emelt szinten szerzett nyelvtudásukat: május 24-én német, május 30-án pedig angol nyelvből.

Az iskolában első osztály második félévétől van lehetőségük a gyerekeknek az idegen nyelvekkel ismerkedni, elsősorban játékokon, mondókákon, egyszerű szituációkon keresztül. Negyedik évfolyamtól választhatják az emelt szintű nyelvtanulást, heti 5 órában, szemben az általános heti 3 órával. Az emelt szintű csoportokban tanulók kiválasztásához az osztályfőnökök és a nyelvtanárok tesznek javaslatot. Negyedik-ötödikben még átjárhatók a különböző szintek, majd hatodiktól már ritkábban van erre példa. A tanórákon a vizsgák felé mutató, célirányos feladatokkal is dolgoznak, de a vizsgára történő felkészítés elsősorban szakkörben folyik.

- Azt tervezzük, hogy ettől az évtől minden májusban próbavizsgát szervezünk felsős diákjainknak – mondta Dombóvári Gyuláné, a felső tagozatosok igazgatóhelyettese. Akik vállalkoznak, jegyzőkönyvet kapnak, amely alapján célirányosan lehet erősíteni egyes területeket a tanulásban. Mivel korábban a diákok leginkább a szöveghallgatástól féltek, azt gyakorolták a legintenzívebben, és ez meg is látszott az idei eredményeken. Ugyanakkor az is tanulság, hogy a fogalmazási feladatok megoldásán van még mit finomítani. Nyolcadikosainknak, ha igénylik, minden decemberben lehetőséget biztosítunk, hogy hivatalos C-típusú nyelvvizsgával felvértezve indulhassanak tovább iskolánkból. Az első próbavizsgákat a 2003-2004-es tanévben tartottuk. Az idei évfolyamból eddig többen és jobban, átlagosan 4 %-kal eredményesebben próbálták ki magukat. Bár iskolánk az ötödik-hatodik évfolyamban a basic (alap), hetedik-nyolcadikban az elementary (általános) szintet garantálja, az idén heten jelentkeztek középfokú nyelvvizsgára is.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák