A fiatal szakember minisztériumi állását cserélte fel a ráckevei munkára, amely lehetővé teszi, hogy szenvedélyének, a hullámok alatti kutatásnak hódoljon. Terve, hogy a százhalombattai Régészeti Parkhoz hasonlóan létrehozza Magyarország első búvárrégészeti központját.

A folyami búvárrégészetet nem úgy kell elképzelni, mint például a Vörös-tengeri élménymerüléseket. A nagy vízhozamú, erős sodrású, mély és hordalékos folyókban lámpával is csak tenyérnyi felületeket látnak a kutatók. A leszállást elsősorban túl kell élni, ők persze, többet akarnak: észrevenni és dokumentálni.

Aki ezzel foglalkozik, az nagy valószínűséggel elsősorban "szerelemből" teszi. A búvárrégészet egyelőre igencsak alulfinanszírozott foglalkozás hazánkban, amely miatt a szakemberek kedvelik az "okos" megoldásokat. Ilyen például a műanyag tábla és a grafit ceruza, ügyesen összekötve egymással, valamint egy tűzoltó karabinerrel. A "célszerszámot" a leletek víz alatti leírására fejlesztették ki a régészek, akik számára alap, hogy ami nincs rögzítve, azt bizonyosan elsodorja az ár. A tábláról pauszpapírra másolják a jegyzeteket, majd mosogatószeres tisztítás után jöhet az újabb merülés.
A búvárrégészet a ’80-as évek közepén kezdődött hazánkban, amikor a túlparti Bölcske mellett dr. Gaál Attila múzeumigazgatónak és Csepregi Oszkár alezredesnek köszönhetően feltárásra került egy római kori kikötőerőd. Szerencsére, a település akkori tanácselnöke is fontosnak tartotta az emlékek megismerését és megőrzését, talán nem véletlen, hogy a mai napig irányítja Bölcskét. Néhány éve ő segített Tóth János Attiláéknak elszállítani és előbb Bölcskén, majd az Esztergom melletti Palatinus-tóban biztonságba helyezni egy mederkotrás során felszínre került, 20 méter hosszú, 17. századi dereglyét. Vagyis, ami megmaradt belőle.

Hasonló korú vízi járművet kommandósokat megszégyenítő akcióban mentettek meg egy elszánt tüzelő-gyűjtögetőtől, aki láncfűrészes technikával már meg is kezdte a "feltárást". Találtak Anjou-korabeli faszögelésű tölgyhajót, amelynek felfedezése egybevág egy korabeli írásos dokumentummal is. E szerint a "malom kötelét elvágták és a malmot elpusztították", vagyis az eredetileg 11-12 méteres jármű akár a legöregebb fennmaradt hazai vízimalom is lehet.

A búvárrégészek persze elsősorban nem a levéltárakat bújják, hanem a formát és az anyagot vallatják. A fa évgyűrűiből például megállapítják, mikor és hol vághatták ki, a technológiából – például a fa- vagy vasszög használatából – pedig további következtetéseket vonnak le a víz alatt talált eszköz, jármű, tárgy koráról, funkciójáról, eredetéről.

MI haszna mindennek? Egyebek mellett az, hogy kiderül a valóság. A magyar hajózás történetét például a XIX. században kezdték el dokumentálni, jórészt bécsi levéltári feljegyzések alapján. A történetírók pedig javarészt azon a véleményen voltak, hogy magyar hajóépítés, mint olyan – az újkorig - nem is volt. A hazai régészet egyik legfiatalabb ága azonban ellentmond ennek. Tóth János Attila számos lelettel tudja igazolni, hogy a középkori Magyarországon is építettek hajókat, méghozzá éppen olyan jókat, mint Bécsben, éppen azzal a szintű technológiával, amilyet abban az időben Nyugat-Európában használtak.

A ráckevei kutató azonban nemcsak ebben látja búvárrégészet értékét. Egyik legnagyobb vágya, hogy létrehozzon egy bemutatóközpontot, ahol ezeket a több száz, sőt közel kétezer éves leleteket kiemelve, konzerválva és hitelesen rekonstruálva lehet majd látni.
Míg a régész szeme egy törökkori fahíd alig felismerhető maradványaiban is azonnal felfedezi az értéket, a laikus gyakran mást ért "kincs" alatt. A sokat látott és sokat szenvedett Duna ilyesmit is rejteget. Városunkkal szembeni oldalán, Szigetcsép mellett 56 darabos ezüstlelet került elő a vízből 2015 őszén, amelyet idén terveznek bemutatni a ráckevei Árpád Múzeumban. Az érmékről megállapították, hogy a második században készültek. Ugyanabban az időszakban, amikor azok a rézedények is, amelyeket egy kotrás során, Százhalombattánál emeltek ki a ’70-es években. Mi történhetett itt csaknem kétezer évvel ezelőtt? Vízi csata? Hajótörés? Még idén nyáron lemennek és kiderítik – ígérte Tóth János Attila. Ha találnak valamit, nekünk is elmeséli majd.   

 
A Búvárruhás kutatók – régészet a víz alatt című időszaki kiállítás május 1-jéig látható a "Matrica" Múzeumban. A témában kiírt gyermekrajz-pályázat eredményhirdetését március 22-én tartják, amely alkalommal egy százhalombattai búvár fog élménybeszámolót tartani.