A szalagavató a gyermekévek utolsó, a felnőtt percek első nagy közösségi "bulija". Mi, szülők - akik végigkísértük gyermekünk fellépéseit az óvodai anyák napján, az iskolai farsangokon és végigtapsoltuk a palotást a bálokon – izgatottan várjuk fiaink, lányaink első felnőtt tánclépéseit.

Ezt az élményt Márk fiammal élhettem át az Arany János Általános Iskola és Gimnázium szalagavató bálján. Előtte a családdal végigkövethettük, hogyan jut el fiunk az "ezt sosem fogom megtanulni" mondattól a "már alig várom" állapotig.

A sportcsarnok tele volt izgatott gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal, és láthatóan mindenki érezte, hogy a mai nap fontos része életüknek. A ceremónia első része az iskola tanulóinak műsora. Az első percek után színházi körökben jártas sógornőm frappánsan megjegyzi: "Hoppá, itt rendezés van!" Jelentőséget nyer a teremben lapokból végigfutó út, amely a diákéveket szimbolizálja, kicsik és nagyok előadása láncra fűzve, amelyet az igazgatónő szavai kapcsolnak össze.

Persze anno diákként egy kósza gondolat sem maradt meg a fejemben az igazgatói beszédekből, de most, ahogy hallgatom, azt remélem, hogy néhány mondat a célok erejéről, egyéniségről megtelepszik a diákfejekben. Mosolyogva nyugtázom, hogy szerepelnek benne olyan kulcsszavak, mint okos telefon, tablet, reklámok, mert akár tetszik, akár nem, gyerekeink más nyelvet beszélnek. Nem elég megtanítanunk nekik a mi nyelvünket, tanulnunk kell az övéket is, hogy szót értsünk.

Újabb megható pillanat: a szalagtűzés. Büszkeség a diák szemekben, ahogy lepillantanak a ruhájukat ékesítő jelre, és persze a köszönet virágai a tanároknak az elmúlt évekért és a rájuk váró hónapokért.

A keringő az est fénypontja. Az arcokon ámulat. Az "én fiam sosem volt még ilyen csinos, a lányom ilyen gyönyörű" érzés mindenkit magával ragad. A mozdulatok finomságán, a táncosok tartásán érződött, hogy sok munka van benne, a tekinteteken, hogy megérte.

Élvezettel néztem az ezt követő osztálytáncokat is, amelyeket a keringőnél tapasztalt színvonal jellemzett. Aki sosem tudott táncolni, megtanult, és szűnni nem akaró taps kísérte őket az öltözőbe.

A meglepetésműsorokban a diákok görbe tükröt tartottak társaik, tanáraik elé, a tanárok előadásában pedig új értelmet nyert a Hooligans "Küzdj az álmodért" dala.

Az este talán legnagyobb meglepetése kétségkívül a szülők "dalárdája" volt. A diákok arcán egyszerre volt olvasható a döbbenet és némi kétségbeesés, hogy vajon mit terveznek szüleik, de végül a kórus jó tanácsoktól sem mentes dala osztatlan sikert aratott. A végén a gyermekek egy emberként futottak oda szüleikhez, hogy öleléssel köszönjék meg - talán nem csak ezt a dalt. Ráadás keringő zárta az estét, hogy végképp felejthetetlenné tegye ezt a napot mindenkinek, aki részese lehetett.

Köszönjük, és még valami! Miután Márk fiam reggel keringő lépésekben kitáncolt a szobájából, megkérdeztem megragadt-e neki valami az igazgatónő tegnapi beszédéből. Mosolyogva felelte, hogy persze. Szó volt okos telefonról, tabletről meg reklámról. Lemondóan sóhajtottam, mire hozzátette: meg célokról, amik nélkül sokkal nehezebb.

Szabó Péter szülő