Osztatlan sikert aratott a Cseppforrás együttes mezőföldi koreográfiája a "Fölszállott a páva" népzenei és néptáncos tehetségkutató vetélkedő harmadik elődöntőjében november 20-án.
A Pesovár Ferenc Néptánc Suli 10-13 éves növendékeinek színvonalas produkcióját a zsűri a maximális 60 ponttal jutalmazta, így most már biztosan ott lesznek a középdöntőben. Legközelebb december 4-én, pénteken este 19:20-tól láthatjuk őket a Duna Televízió élő műsorában. Közösen is szurkolhatunk nekik a BKK-ban este 7-től.
Az MTVA és a Hagyományok Háza produkciójának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé. A két középdöntőt követően a döntőt december 18-án láthatják a nézők.



