Ismét a tizenkét legjobb táncegyüttes közé került a százhalombattai Forrás a "Fölszállott a páva" népzenei és néptáncos tehetségkutató vetélkedőn. Míg tavaly a felnőttek, ezúttal a 10-13 évesek indultak és jutottak döntőbe. Mezőföldi koreográfiával szerepelnek az élő műsorban november 20-án, pénteken este fél 9-kor a DUNA Tv-n. Közösen is szurkolhatunk nekik a BKK-ban este 8-tól.
Az MTVA és a Hagyományok Háza produkciójának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé. A Cseppforrás döntőbe jutása önmagában is rendkívüli teljesítmény, hiszen – legnagyobb részben autentikus környezetből, a többi között Erdélyből, a Vajdaságból, a Jászságból érkező táncegyüttesek által alkotott – nagyon erős mezőnyben érték el ezt a sikert. "Elismerésük fontos visszaigazolása a városban harminc éve folyó szakmai munkának" – nyilatkozta Szigetvári József művészeti vezető. A Pesovár Ferenc Néptánc Suli növendékei a műsor előtt részt vettek a tehetségkutató által szervezett egyhetes nyári táborban is. A kézműves, zenés-táncos foglalkozások és próbák mellett forgatások során szoktatták őket hozzá a kamerához.







