Két színház is műsorára tűzte a Százhalombattán élő Fazekas István A megvádolt című darabját. A Béres József professzor kálváriáját feldolgozó művet januárban a kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínháza, februárban pedig a fővárosi Új Színház mutatja be. A színdarab ősbemutatója január 9-én lesz Kecskeméten.
"Kevés író mer szólni igazán őszintén a közeli múltról, egy ügyről, kiváltképp színpadra szánva gondolatait, érzéseit, az igazságot. Pedig a Fazekas István által taglalt történet közérdekű, és mindannyiunk számára tanulságos lehet. Manapság az egészségmegőrzés, rosszabb esetben a különböző betegségekből való kigyógyulás körül forog életünk. Hallottunk már kuruzslókról, csodacsinálókról, akik büntetlenül szednek ki százezreket a kétségbeesett páciensektől, de fordított esetet is láttunk már, amikor a valóban hatásos készítményeket tiltják be, hallgatják el előlünk... A dr. Béres Józsefről, a Béres Csepp feltalálójáról szóló történet először látható színpadon, ősbemutatója a kecskeméti teátrum egyik fontos premierje" – olvasható a színház ajánlójában.
Fazekas István költő, író, drámaíró elmondta, hogy a két rendező – Kecskeméten Árkosi Árpád, Budapesten pedig Kerényi Imre – a darab két ellentétes felfogását viszi színpadra, de ő mindkettővel azonosulni tud. Árkosi a kisember és a hatalom közötti konfliktus örök emberi problémáját szeretné megmutatni a darab által. Szerinte Béres, az örök emberi értékeket az aktuális hatalmi elvárások fölé emelő hős bármilyen korban könnyen elbukhat. Kerényi Imre ezzel szemben elsősorban történelmi drámaként fogja fel a művet és a puhadiktatúra természetét szeretné ábrázolni.
Eltérő lesz a színpadi megvalósítás is, mert míg Kecskeméten osztatlan térben, jelzés értékű díszletek között zajlik majd a színpadi játék, a fővárosban megvalósul a szerző eredeti elképzelése a színpadképre vonatkozóan, vagyis a hátsó traktusban mindvégi elkülönülve jelennek meg a történet különböző aspektusait szimbolizáló helyszínek – a magánszféra, a hatalom szférája, a kórház -, amelyeken párhuzamosan zajlanak az események. A hírös városban már elkezdődtek, az Új Színházban pedig november folyamán indulnak a próbák.
Árkosi rendezésében Béres József alakját Hegedűs Zoltán, a szintén kulcsfiguraként ábrázolt ügyészét Orth Péter kelti életre, az Új színházban Koncz Gábor játssza majd a tudóst és Esztergályos Cecília a feleségét.
Fazekas István mindkét rendezővel egyeztetett az előadások koncepciójáról és a legfontosabb jelenetekről. Úgy véli, az olvasópróbákon elengedhetetlen a közreműködése a szöveg pontos értelmezése, akusztikájának tisztázása érdekében, de a továbbiakban csak akkor kíván közreműködni a megvalósításban, ha ezt az alkotók kifejezetten kérik tőle, mert tiszteletben tartja művészi szabadságukat.
Elmondta, hogy Dörner György, az Új Színház igazgatója egy korábbi műve, az Elvíra színpadra állítását is fontolgatja, és arra bíztatta, írjon a teátrum számára további darabokat, amelyek az elmúlt húsz esztendő társadalmi konfliktusait, visszáságait dolgozzák fel, mert úgy véli, ezek iránt jelentős érdeklődést mutat a közönség. Fazekas István hozzátette, nem kértek tőle semmilyen politikai irányú elköteleződést, mindössze annyit, hogy "jó legyen", amit ír. A felkérés alkotásra inspirálja, hiszen mindig erős közéleti érdeklődés jellemezte, sokat tapasztalt, aminek köszönhetően úgy gondolja, hitelesen tudja ábrázolni a korszakot. "Bár a hétköznapjainkat is áthatja a politika, szerintem mindkét színházi műhely attól mentesen, kizárólag művészi hitvallása szerint közelít A megvádolthoz" – mondta. (A képen a szerző ifjabb Béres József és felesége között a kötet augusztusi bemutatóján, az erdőbényei Béres szőlőbirtokon.)



