Több mint ötszáz érdekes fotó rövid szöveges ismertetetőkkel – elkészült dr. Czerny Károly erdőmérnök, építész Százhalombatta épített és természeti környezete képes krónikája című könyve.
A testes kötetet élvezet kézbe venni, mivel nagyon változatos, részletes, életszerű pillanatképet mutat a városról és lakóiról. Helyet kaptak benne az ismerős éttermek, kávézók, cukrászdák, az üzemek, terek, jellegzetes lakó- és középületek, de a szerb néphagyományok és a 2014-es választási óriásplakátok csakúgy, mint az éppen fellépésre készülő Forrás Néptáncegyüttes.
"Százhalombatta és környezete rendkívül gazdag természeti, történelmi, építészeti és művészeti értékekben – írja a szerző előszavában -, és én magam is már sok éve tanulmányozom és fotózom ezeket az értékeket, hogy azokat összegyűjtve közkinccsé tehessem a Duna menti városok sorozatban."
A 270 oldalas kiadvány a Pest-Budai és Ráckevei Városszépítő és Műemlékvédő Egyesületnek, valamint a Savoyai UNIVERSITAS Alapítványnak köszönheti születését. Utóbbi azt a célt tűzte ki, hogy feltárja és megőrizze a Százhalombattát is magában foglaló Savoyai Kultúrtáj szellemi és tárgyi örökségét. Savoyai Jenő herceg, korának zseniális hadvezére, a török elleni harcok és a spanyol örökösödési háború hőse hatalmas birtokokkal rendelkezett Magyarországon. A többi közt övé volt az egész Csepel-sziget, itt építtette meg a ma is látható ráckevei kastélyt. Birtokához tartozott Promontor - a mai Budafok -, amelynek főtere az ő nevét viseli, de rá utal a Savoya Park bevásárlóközpont elnevezése is. A bécsi Hofburg és a Budavári Palota előtt is lovas szobra áll.
A Savoyai Kultúrtáj települései sokban hasonlítanak egymásra – állítja Czerny Károly. A római limes, a szerb és a sváb Duna-menti betelepítések, a vízhez kötött ősi foglalkozások, majd nagyipari beruházások mind építészeti, mind környezeti szempontból hatottak is egymásra.
A városunkról készült képes krónika nevéhez méltóan sok fotóval és kevés magyarázó szöveggel készült, amely éppen annyi adatot tartalmaz, amely az ismerkedő városnézéshez elegendő. Aki kézbe veszi, nem szívesen hagyja abba a lapozgatást - ha battai, azért, ha nem ismerős erre, azért.
Czerny Károly elmondta, a kötetnek egyelőre csak 15 munkapéldánya került ki a nyomdából, amelyekkel az a célja, hogy előkészíthesse egy nagyobb példányszám megjelentetését, amelyeket a helyi segítők, polgárok, érdeklődők között szeretne kiosztani ünnepélyes könyvbemutató keretében. A könyv sokszorosítása érdekében pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához.









