- A legtöbb szülő számára nehéz és szomorú az óvoda- vagy iskolakezdéssel együtt járó elengedés, hiszen arra kell felkészítenie a gyermekét, ami tulajdonképpen a tőle való eltávolodást jelenti. Hogyan tehetjük könnyebbé és sikeressé ezt a folyamatot?

- Az elengedés főként a kötődéssel lehet erős összefüggésben. Ha egészségesen kötődünk gyermekünkhöz, akkor létrejön a bizalom, amire tudunk építeni. Akkor is bízunk magunkban és a másikban, amikor épp távol vagyunk egymástól. Kötődési probléma esetén az alapvető bizalmunk sérülhet, ami gondot okozhat a kapcsolatainkban.

- Milyen jelei lehetnek ennek?

- Az ősbizalom csecsemőkorban, a születéstől körülbelül 2 éves korig alakul ki. A csecsemő abból tanul meg bízni a környezetében, ahogyan a szülei - főként az édesanya vagy az elsődleges gondozó - reagálnak a szükségleteire. Ez alapján értékeli a világot. Ha a szüleiben bízik, akkor később a barátaiban és más társas kapcsolataiban is valószínűleg inkább bizalmat tanúsít majd. A bizalmatlan ember általában mindent kontrollálni akar maga körül, így érzi csak biztonságban magát. Kötődési problémával rendelkező szülőként pedig nem merjük "idegenekre" bízni saját gyermekünket. Ha a szülő nem bízik saját magában, akkor másokban (adott esetben gyermekében vagy a pedagógusban) is nehezen, vagy egyáltalán nem tud bízni. Ilyen esetekben valóban nehéz, fájdalmas és hosszabb folyamat lehet az elengedés.

- Mire figyeljünk?

- Beiratkozás előtt, amikor intézményt választunk gyermekünknek, nagyon fontos a gyerekek és a szülők szimpátiája is az adott oktatási vagy nevelő intézmény, vagy pedagógus felé. Törekedjünk arra, hogy legyen jó és folyamatos kommunikáció a gyermeket nevelő, oktató pedagógusok és a szülők között. Tegyük ezt a pedagógusok munkarendjének tiszteletben tartása és az intézmény által nyújtott lehetőségek keretein belül (nem is vonhatják el a pedagógust a gyerekektől, mindezek mellett a folyamatos kapcsolat és kommunikáció is szükséges). Ezek fontos feltételei annak, hogy a szülőnek ne legyen fenntartása, hiszen ha a szülő "fél", a gyerek is "félni" fog. Az óvodások különösen érzékenyek a nonverbális kommunikációra, akkor is érzik, ha nem mondjuk. Az új közösségbe való integrálódást a kötődési probléma megnehezíti, hosszabbá teheti ugyan, de nem lehetetleníti el.

- Van különbség az óvodai és az iskolai közösségbe való beilleszkedés között?

- A legtöbb esetben az óvoda az első közösség, ahol a kisgyermek az otthonán kívül több órát tölt, napi rendszerességgel. Jellemzően ilyenkor történik meg az első lépés a leválás folyamatában. Az óvodás korú gyermekeknél már kialakult az autonómia (önállóság) érzése, képesek az önkontrollra. Kezdeményezőkészségük fejlett, csoporttársaikat bátorítják, és bármikor örömmel hívják közös játékra. Nagyjából hat éves korra alakul ki - az iskolaérettség kritériumai mellett – a teljesítménykényszer érzése. Ameddig az óvodások azt gondolják, hogy mindenki fejében ugyanaz van, mint a sajátjukban, az iskolaérettek már pontosan tudják, hogy mások mást gondolnak és éreznek, mint ő. Az óvodát kezdő gyerekek szüleinek aggodalma az óvodába való beszokással kapcsolatban az, hogy beválik-e a gyermek az új közösségben. Ezzel szemben az iskolában már az a kulcskérdés, hogy hogyan teljesít.

- Hogyan és meddig engedjük el az iskolások kezét? Milyen óvintézkedéseket érdemes megtenni a biztonságuk érdekében?

- A legfontosabb, hogy minden a legnagyobb természetességgel történjen, mert ez az élet rendje. A túlaggodalmaskodásnak a gyermek szorongása és nehezebb leválása lehet az eredménye. Érdemes feltenni a szülőknek magukban a kérdést, hogy miért is féltjük ennyire a nebulónkat?! A másik nagy aggodalom a szülőkben az szokott lenni, hogy milyen lesz az óvodában vagy iskolában a társaság, milyen hatással lesz majd a gyerekre a környezete. Amennyiben a szülő-gyerek között nagyjából rendezett, biztonságos a kötődés, az védelmet adhat. Az ilyen gyerek kevésbé veszi majd át a rossz példát, például kevésbé fog a hangadó, rosszcsont gyerekek után menni.

Nagyon sok kisgyereknek van már saját mobiltelefonja. A kapcsolattartásban nagy segítség lehet. De csak akkor adjunk a gyereknek telefont, ha megbízhatóan tudja kezelni, az iskola és a pedagógus által meghatározott módon és keretek között, illetve rendeltetésszerűen használja, vagyis a szülőknek nem kell magas telefonszámlára, vagy a készülék elvesztésére számítania. Hátrányt jelenthet azonban a bizalmatlan, bizonytalan, vagyis nem egészségesen kötődő gyermeknél vagy szülőnél. Előfordulhat, hogy valamelyikük "ok nélkül" vagy túl gyakran, akár megállás nélkül telefonálgat, ez nem támogatja az egészséges leválást. A közösségi oldalak nagy veszélyeket rejthetnek. Csakis felelősséggel használhatók a már jól ismert okok mellett énkép-torzító hatásuk miatt, amelyek a gyerek családi, társas és később párkapcsolatára is negatív hatással lehetnek. Jellemző például, hogy a kisserdülő lányok túl sok lájkot kapnak egy-egy "nőcis" képre (nem feltétlenül olyan fiúktól, akik náluk nyerők), majd hamis visszajelzésen alapuló önbizalommal irreális elvárásokat támasztanak egy párkapcsolattal szemben. A közösségi oldalak erősíthetik a narcisztikus hajlamokat.

- Fizikailag mennyire engedhetjük a gyerekeinket messzire?

- A térben már jól tájékozódó (általában 8-10 éves) gyermekek nyugodtan közlekedhetnek önállóan az otthon és az iskola között, de ez sok egyéb tényezőtől is függ, például attól, hogy mennyire biztonságos a környék. A kulcs mindig a szülőnél van: ha bízik saját magában, akkor a gyermekében is könnyebben tud majd. Az önállóságra nevelés hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra, de elengedhetetlenül szükséges elengednünk a gyerekünk kezét az életkorának és alkatának megfelelően. Próbáljuk meg szem előtt tartani, hogy szülőként elsődlegesen arra kell megtanítanunk, miként tud élni nélkülünk. És nagyon fontos a bizalom: hogy a gyerek meg tudja csinálni, képes rá!