Országos pályázaton nyert lehetőséget az Ifjúsági Műhely-Százhalombatta, hogy középiskolás diákok bevonásával elkezdje megvalósítani városszépítő, közösségépítő ötleteit.
A MOL és az Új Európa Alapítvány által kiírt KÖSZ! pályázat lényege, hogy az érettségi feltételeként előírt kötelező közösségi szolgálatot valóban a közösséget szolgáló, lehetőleg értelmes és érdekes feladatokkal töltsék el a diákok.
Az Ifjúsági Műhely "Közös alkotás, közös öröm" című pályázatának keretében a diákok helyi képzőművészekkel – Varga Lászlóval, Regős Ágnessel és László Bandyval – dolgozhatnak együtt különböző falfestményeken. Az alkotók mindannyian a SZAK Stúdió tagjai, akik nevéhez az utóbbi években több városszépítő akció is kötődik: László Bandy "Világfa" szobra a Kodály sétányon, többek közreműködésével a kukatároló-házak dekorálása az Erkel körúton, és minden évben kiveszik részüket a Summerfest arculatának gazdagításából is.
Az első munkák párhuzamosan kezdődtek május 11-én. A Széchenyi István Szakközépiskolában Regős Ágnes, képzőművész-tanár vezetésével, a diákok tervei alapján koncentrikus körökkel, különböző síkidomokkal és axonometrikus ábrákkal színesedik az iskola két külső falrésze.
A Kodály Zoltán sétány 2-4. társasház északi oldalának lábazatán közel harminc évig élvezhettük Dobák Józsefné, a Paletta szakkör vezetőjének és diákjainak munkáját. Az eredeti falfestmény 1987-ben készült, akkori növendékek közreműködésével. Varga László, aki több alkalommal szerepelt sikeresen országos alkotói, köztük köztéri pályázatokon, úgy reméli, a tervei alapján készülő új alkotás is örömére szolgál majd az arra járóknak és a házban lakóknak. Az általa felfestett főbb kontúrokat az Arany János gimnázium diákjai töltik meg színekkel.
A munka a Kodály sétány 10-12-es számú társasház oldalán folytatódik. Az ott látható alkotás volt Százhalombattán az első, iskolások által készített falfestmény, amit ugyancsak 1987-ben az egykori Paletta szakkör tagjai valósítottak meg. A KÖSZ! pályázat keretében László Bandy – aki az eredeti munkában is részt vett – és Fazekas Levente képzőművész-tanárok közreműködésével felújítják, kiegészítik és korszerűsítik, de főbb vonalaiban megtartják az eredeti rajzot.
Az Ifjúsági Műhely aktivistái továbbra is figyelemmel kísérik az országos pályázati lehetőségeket, különösen, mivel a tavalyinál jóval szűkebb forrásból kell gazdálkodniuk. Bíznak abban, hogy előbb-utóbb partnerekre találnak a helyi vállalkozások között is, és folytatni tudják a megkezdett munkát a város ifjúságának, jövőjének érdekében. (Fotó: Nagy Ádám)

















