- Hogyan keveredtél ilyen gyorsan, ennyire mélyen a képzőművészetbe?

- Folyamatosan firkálgattam, rajzoltam és szórakoztattam az osztálytársaimat középiskolában. Imádtam. Aztán László Bandy 60. születésnapi kiállítása szembesített vele, hogy, ha úgyis mindig jár a kezem, meg kellene tanulnom rajzolni. Persze mindenkinek azt mondtam, hogy a csajok miatt kezdtem a Látás Iskolájába járni, mint azt teszi a legtöbb középiskolás... Bandy tanított, bíztatott, hogy foglalkozzak komolyan a képzőművészettel, és sikerült is rábírnia. 2007-ben felvettek az egri Eszterházy Károly főiskola képi ábrázolás festő szakára. Akkor kezdtem nagy méretben festeni igazán és a rajzolásból, firkálásból áttérni a képalkotás felé. Az évfolyamom volt az első az új bolognai rendszerben, így, mint kísérleti nyulak, össze voltunk zárva és együtt próbáltunk meg új dolgokat felfedezni. Izgalmas volt, ezért maradtam és elvégeztem a tanári mesterképzést is.

- Kik voltak ott meghatározó mestereid?

- Például a százhalombattaiak számára is ismerős György Csaba, azaz Borgó, valamint Földi Péter és Molnár László József határozták meg a gondolkodásomat. Mindig nagy beszélgetéseket folytattunk a tanszék melletti kocsmában. Borgó meghívására volt lehetőségem 2013-ban Miskolcon, a Művészetek Házában bemutatni a Kritikus TÖMEG című kiállításomat is.

- A százhalombattai közönség harmadéves korodban találkozhatott először önálló kiállításon a képeiddel. A hatalmas festményeken, kisebb méretű, különböző technikai kísérleteken egyaránt erős gondolatok, indulatok töltötték meg az emeleti galériát. Később, amikor a SZIKE rövid ideig önálló épületben működhetett, ott is bemutattad legújabb képeidet Képszentek címmel, és ott szerveztél csoporttársaidnak is bemutatkozási lehetőséget. Nem csak alkotsz, de közösséget is szervezel.

- Az érettségi és az egri főiskola között alapítója és vezetője voltam az Ifjúsági Klub Százhalombatta kezdeményezésnek, azaz az IKSZ-nek. Most pedig az Ifjúsági Műhelyben aktivizálom magam. Március óta óraadó tanár vagyok az Arany János iskolában, ahol környezet és vizuális kultúra tantárgyat tanítok. Igyekszem a 45 perc alatt nem csak a képi ábrázolással, de úgy általában az élettel kapcsolatban is értelmes gondolatokat elültetni a gyerekek fejében. Szeretném beindítani a saját képzőművészeti csoportomat is, mert bár nagyrészt alkotni vágyom, a tanítást is ennek szerves részeként fogom fel. Közben folyamatosan küldözgetem az önéletrajzomat, többnyire budapesti hirdetésekre és rendszeresen pályázom külföldi ösztöndíjakra is. Jó lenne, ha megvalósulna végre az Ifjúsági Műhely abban a komoly formában, ahogy tervezzük, mert ha máshol kapok bármilyen lehetőséget, nem lesz, ami itt tartson a városban.

- Miközben vadonatúj munkákkal is készültél a mostani kiállításra, rástrartoltál a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájára is.

- Szabadművészetek doktori címre pályázom, hogy utána főiskolán vagy egyetemen taníthassak. Leadtam a kutatási tervezetemet, aminek témája az emberek valóságérzékelése, azaz, hogy a mai korban kinek mit jelent a valóság fogalma és mi van mögötte. Egy ideje már foglalkoztat ez a téma, azaz, hogy kollektívan mit élünk meg, és ez miként realizálódik egyénileg. Az e téma köré szerveződött SzubReál nevet viselő csoportunk munkáival találkozhatott már a százhalombattai közönség is.

- Most a BKK mindhárom kiállítóterében a te munkáid láthatóak. Bemutatod a tárlatokat az olvasóknak?

- A képek legnagyobb részét még nem láthatta a battai közönség. A Mini Galériában állítom ki a firkáimat, amik a mindennapi életemről szólnak. A Lépcső Galériába tömörítem a tömeggel foglalkozó munkáimat és az emeleti Galériába kerülnek a legújabbak, valamint az ahhoz kapcsolódó alkotások. Ezek elsősorban anatómia jellegű munkák. Részben a készülő doktorimhoz kapcsolódnak, de ezeken élem ki az egyre hevesebb indulataimat is. Hozzásegítenek a Nagy Katarzist követő nyugodt, megfontolt alkotáshoz.

Fazekas Levente születésnapi tárlata május 26-ig látható a Barátság Kulturális Központban.