Április közepén Törökországba utazik a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium négy diákja és két pedagógusa. Az európai uniós támogatású, új típusú ERASMUS+ projektben velük együtt hét ország középiskolái vesznek részt.
A SZISZKI csoportján és a házigazdákon kívül a koordináló Lengyelországból, továbbá Olaszországból, Németországból, Görögországból és Portugáliából érkeznek a résztvevők. A kétéves projekt tavaly ősszel indult, témája a megújuló energia és a környezetvédelem. A SZISZKI csoportja már megkezdte a felkészülést a nemzetközi találkozóra. A környezetvédelemmel kapcsolatos prezentációikat március 9-én mutatták be szaktanáruknak és dr. Horváth Béla igazgatónak. "A projekt az idei tanév második félévét és a következő tanév mindkét félévét érinti. Ebben az időszakban bőven lesz ezzel kapcsolatos feladat, előkészület és utazás is. A projektben intézményünkből két év alatt összesen mintegy ötven fő vesz részt. Kétharmad részük diák, egyharmad részük pedagógus" – tájékoztatott az intézményvezető.







