A SZIKE képzőművészeti csoportja mellett kialakult fotókör tagjainak munkáiból nyílt kiállítás a Barátság Kulturális Központ Lépcső galériájában március 6-án.
A csoport – Gere Szilvia, Gréger Szabolcs, Hudák Eszter, Nagy Ádám, Mészáros Dezső és Varga László – bemutatkozó kiállítását László Bandy képzőművész-tanár, a SZIKE/Látás Iskolája vezetője ajánlotta a közönség figyelmébe. "Kis lépés a Lépcső Galériában, nagy lépés a XXI. század művészete felé" – kezdte megnyitó beszédét, amit rövid fotótörténeti áttekintéssel folytatott. "A festők kezdetektől használták segédeszköznek is a fényképezést. A fényképészet azonban elég gyorsan önálló művészet akart lenni. Az első művész fotográfiák szép festményekre igyekeztek hasonlítani. Már a XX. század első felében nem egyszerűen pótolta a festészet fő vonulatából kiesett műfajokat – mint a portré vagy a tájkép –, hanem önálló feladatokat is talált magának, új műfajokat teremtett, s rendre kialakította saját nyelvrendszerét. Idővel a festészet kezdett visszautalni a fotóra, például a montázsokkal, a hiperrealizmus megjelenésével. Ez volt a XX. század. De mi itt már a XXI. század második évtizedében járunk! Amit itt látunk, tulajdonképpen egy múlt századi fotókiállításnak látszik: képek lógnak a falon keretben és nézegetjük őket. Nagyon nehéz ma új témát találni, átlépni bevált technikákat, kompozíciós megoldásokat. Amit itt látunk, mégis valamiben nagyon különbözik a régi fotókiállításoktól. Ezek ugyanis digitális printek, s mint ilyen, kényszermegoldás. Ezek a képek teljes szépségükben nagyméretű monitoron érvényesülnének, esetleg egy szuperprojektorral kivetítve, vagy számítógépen nézegetve, akár – és itt jön a lényeg – még egy kicsit bele is nyúlva, tehát "interaktívabban" élvezve, mint itt a falra zsúfolt printeket passzívan nézegetve. A másik talán még lényegesebb dolog: ma már szinte mindenkinek ott a kezében valamilyen fényképet előállító masina. A képcsinálás, mint kommunikáció, ismét a beszéd és az írás szintjére emelkedett, de jóval magasabb szinten, mint az írás előtti ősidőkben, s főleg beláthatatlan széles kört érintve. Ahogy megváltozott a képalkotó eszköz, a képalkotó művész és közönségének viszonya, úgy dolgunk az ennek megfelelő vizuális nyelv és kiállítási forma megteremtése. Ez lesz aztán a Láttatás Iskolája!"
A SZIKE Fotókör kiállítása április 11-ig látható a BKK Lépcsőgalériájában.









