Egy százhalombattai testvérpár szabadulós játékot indított a Kodály sétány egyik tízemeletesének földszinti üzlethelyiségében. A kijutást senkinek sem garantálják, a totális kikapcsolódást igen.
Bratkovics Orsolya és Krisztina huszonéves nővérek. Világéletükben szerettek játszani, és régóta tervezgették, hogy közös vállalkozást indítanak. Valami olyanba akartak belevágni, amit tudnak szeretni és munka mellett is foglalkozhatnak vele. A nagy ötlet végül véletlenszerűen született, Orsolya beleakadt egy hirdetésbe a Facebookon. Egy szabadulós játékkal foglalkozó vállalkozás franchise partnereket keresett. A két lány ezen a vonalon indult el, végül azonban úgy döntöttek, önállóan és a saját elgondolásaik alapján építik fel a játékszobájukat.
A "misteries room" vagy "escape house" lényege, hogy a játékosokra rázárják az ajtót egy helyiségben, amelyből úgy szabadulhatnak ki, ha megfejtik a szoba titkát, amely tulajdonképpen nem más, mint egy kód, egy számsor. A legtöbb szabadulószobának története van, amelyet úgy kell felfejteni, mint valami rejtélyt, vagyis a játékosok tulajdonképpen nyomozók.
Az élő szabadulós játék a Távol-Keletről indult világhódító útjára, és 2011 óta Magyarországon is egyre több a titokzatos szoba. Érden például kettő is üzemel, Százhalombattán azonban a Bratkovics nővéreké az első.
Krisztina projektasszisztensként, Orsi pedig adminisztrátorként dolgozik. Azt mondja, utálja, hogy olyan világban élünk, ahol az emberek egymásnak mennek az utcán, miközben a telefonjukat nyomkodják, és jóformán elfelejtettük, milyen élőben beszélgetni. A szabadulós játékban muszáj egymással kommunikálni, és ez a kikapcsolódás egészen más, mint a tévé előtt ülni. Kriszti legjobban a játék kapcsolatépítő hatását kedveli. Mint mondja, egyszer befizették magukat a Fűrész szobába az anyukájukkal. Egyébként sincsenek rosszban, de a kihívás nagyon összekovácsolta őket. A mamájuk legalább úgy élvezte az ott töltött órát, mint ők, pedig elmúlt ötven. Csak az utolsó másodpercekben sikerült kitalálniuk a kódot, de más helyeken olyan is előfordult velük, hogy nem voltak eredményesek. Az élmény így is élmény, a játék így is játék maradt.
A legnehezebb feladat saját történetük és titokszobájuk kitalálása volt. A helyiség és a történet végül a Mistery School elnevezést kapta. A feladat kijutni az osztályteremből és meglelni egy eltűnt osztálytársat.
Orsi és Kriszti novembertől januárig törték a fejüket a talányokon, amelyek azért felfejthetőek egy óra alatt, a gyakorlati megvalósításba azután az ismerősök, barátok is bekapcsolódtak. Kamera, projektor, hangosítás, titokzatos kábelek – a Bratkovics lányok sem érhetnek mindenhez! Lényeg, hogy január 24-én megnyílt a Look Out szalon, és az első tesztlátogatásokon is túlesett. A leggyorsabbak – egy gyakorlott szabadulópáros – 45 perc alatt jutottak ki a Mistery Schoolból.
Akadnak olyanok, akik szinte függővé váltak a szabadulós játékoktól, sőt, Budapesten állítólag új turisztikai ágazat épül az escape housokra. Legnagyobb lelőhelyük a Facebook. Egyelőre a battai Look Outba is ott lehet bejelentkezni, de hamarosan saját weboldala is indul a cégnek.
Orsi és Kriszti nagyon bízik benne, hogy rájuk találnak a kalandorok, és sikerül fenntartani, sőt, továbbfejleszteni szabadulós házukat. Bár a Mistery School nem kifejezett horror, szeretnének egy másik szobát is berendezni kifejezetten kisebb gyerekek számára. Továbbá azt is tervezik, hogy angolra is lefordítják a Mistery Scool játékot. Nemcsak a külföldi látogatók kedvéért, hanem, mert sokan tanulják és szeretnék gyakorolni a nyelvet.
Kinek ajánlott a szabadulószoba? Inkább az a kérdés, kinek nem. Kriszti például hajlamos pánikba esni a bezártságtól, de ez játék közben nem fordul elő vele. Azt mondják, nincs szükség különleges képességekre, sem ismeretekre, ki lehet találni mindent. Vagy nem. Ők rendszerint úgy hagyják olyan állapotban hagyják maguk mögött a szabadulós szobákat, mintha becsapott volna egy bomba, és Orsi az elején lányos zavarában meg is kérdezte a házigazdáktól, rendet tegyen-e.
A Look Out, Batta első szabadulószobája hétköznap délutánonként, hétvégén pedig egész nap várja a látogatókat. Előzetes egyeztetés alapján.



