Iskolanévadó

A Magyarok Öröksége Alapítvány által fenntartott Alapfokú Művészeti Iskola Pesovár Ferenc néprajzkutató nevét vette fel a december 17-én tartott névadó ünnepségen a BMK színháztermében. Az iskola tavaly szeptember 1-jén kezdte meg a működését.

Pesovár Ferenc életútját Csúziné Tóth Tünde ismertette. A kutató a falvakat járva néptáncokat gyűjtött Fejér megyében, leírta, összegezte megfigyeléseit, így tudjuk az autentikus táncokat ma is elsajátítani. Fiatalon halt meg 1983-ban, mindössze ötvenhárom éves volt.

„Amit tőle tanultunk, az alkalmas a szellem és a lélek művelésére, a magyarság átélésére” – mondta Pesovár Ernő, a jeles néprajzkutató öccse. Ezt követően rövid filmet mutattak be, melyben munkatársai -többek között Sebők Ferenc és Halmos Béla - emlékeztek vissza Pesovár Ferencre.

Sárosi Gábor református lelkész és Illéssy Mátyás katolikus plébános is megáldotta az új néptánciskola zászlaját, amit Pesovár Ernő adott át Nádasy Istvánnak, a Magyarok Öröksége Alapítvány Kuratóriuma elnökének és Szigetvári Józsefnek, az iskola igazgatójának.

„Pesovár Ferenc örökségén formálódott a Forrás együttes, a Summerfest és az új művészeti iskola is” – mondta köszöntőjében dr. Benedek László polgármester, majd Bátki József, ercsi polgármester az üdvözlő levelét is felolvasták. Az emelkedett hangulatú ünnepséget mezőföldi táncok és karácsonyi énekek zárták.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák