Földnapok a SZISZKI-ben

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A környezetvédelem, azon belül is a szelektív hulladékgyűjtés a témája annak a több hétig tartó programnak, ami a Föld napja (április 24-e) alkalmából indult el a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumban. A hulladékok elkülönített gyűjtéséről és feldolgozásáról kiállítást rendeztek az iskolában, a diákok pedig egy-egy földrajzóra keretében előadást hallgattak és filmet néztek meg, majd teszteket tölthettek ki arról, amit hallottak és láttak.

Emellett képzőművészeti pályázatot is hirdettek, amelyre bármilyen alkotással lehet nevezni, de a művek csak újrahasznosítható hulladékból készülhetnek. Az eredményhirdetésre június 5-én, a környezetvédelem világnapján kerül sor. A diákok érdeklődésének felkeltésében nagy szerepe volt a SZÁKOM Kft és az ÖKO-Pannon Kht támogatásának. Az iskola ugyanis tőlük kapta az igen látványos szemléltető anyagot: az újrahasznosítás különböző fázisait bemutató bálákat és granulátumot, a tanári prezentációhoz szükséges számítógépes programot, filmet, valamint sok ajándékot is, amiket a tesztek jó megfejtői és a pályázat nyertesei között osztanak ki.

A programnak akkora sikere volt a középiskolások között, hogy támogatóikkal máris megállapodtak a jövő évi folytatásban – tudtuk meg Győri Istvántól, aki pedagógusként szervezte és irányította a földnapokat a SZISZKI-ben.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák