Annak ellenére is sokan megjelentek a Régészeti Park évadnyitó rendezvényén, hogy az április 23-ára, az országgyűlési választások második fordulójára esett. A vendégek többsége családostól érkezett. A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő őskori szabadtéri múzeumban fotókiállítást nyitottak a jubileum tiszteletére, és az eddigi legsikeresebb játszóházi foglalkozásokat kínálták az érdeklődőknek.
Bár a „Matrica” Múzeumban felújítás zajlik, ezért zárva tart, munkatársai így is mozgalmas nyár előtt állnak. A tervek szerint a Régészeti parkban május 21-én rendezik meg az első családi napot. A programok kerete a bronzkor lesz, és mivel a komolyzenei évfordulókra tekintettel 2006 Százhalombattán a zene éve, hangszerkészítésre és hangszerkiállításra is sor kerül. Ugyanerre a hétvégére esik a Múzeumok Majálisa a fővárosi Múzeumkertben, és májusban tartják a hagyományos Florialiat is Aquincumban. Mindkét országos rendezvényen kiállítóként vesz részt „Matrica” Múzeum.
Július 17-től 22-ig Emberformálta táj címmel rendeznek napközis tábort a Régészeti Parkban. A foglalkozások témája a halomsírok keletkezése, felépítése és mai állapota lesz. Augusztus 7-e és 12-e között újabb tábort indítanak, amelyben a régészek munkáját ismerhetik meg és próbálhatják ki a résztvevők. Mindkét elfoglaltságot az általános iskolás korosztály számára kínálják.



