24 órás gépírással a rekordok világába

  • img
  • img
  • img

A Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium hagyományteremtő jelleggel meghirdette az első 24 órás gépírás versenyt, amelyet terveink szerint minden évben megszervezünk majd. A program nagyban hasonlít az intézményükben immár tradícióvá vált éjszakai focihoz, hiszen az igazi kihívás a gépírással kapcsolatban is az volt, hogy a tanulóknak éjszaka is helyt kellett állniuk.

Mivel gépírást az iskolában csak a B osztályok és a számítástechnikai szoftverüzemeltetők tanulnak, a résztvevők ezekből az osztályokból kerültek ki, de így is szép számmal jelentek meg diákjaink a rendezvényen.
A résztvevők félóránként váltották egymást, és szabad idejükben filmet néztek, sakkoztak, jókat beszélgettek. Az éjt nappallá tévő gépírás 2006. április 12-én reggel 7 órakor kezdődött, és másnap reggel 7 órakor fejeződött be. 32 tanuló összesen egy 742 000 leütésszámú dokumentumot hozott létre, amely megfelel egy 226 oldalas könyv terjedelmének.
Reméljük, jövőre még többen, még gyorsabban ütögetik majd a billentyűket, és reális esélyünk nyílik arra, hogy iskolánk neve is szerepeljen a hivatalos Guiness rekordok között.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák