- Minden résztvevő nagy élményként írta le a Budapesti Eb-t és pozitívan értékelte a szerepléseteket – annak ellenére is, hogy a tavalyi VB bronz után most talán fényesebb medál lebegett a szemek előtt. Te hogyan élted meg az Európa-bajnokságot?

- Nem tapasztaltam még, hogy milyen, amikor négy-ötezer ember előtt játszol. Nagyon felemelő és motiváló volt ekkora publikum előtt, hazai medencében szerepelni. Sportolók vagyunk, mindig nyerni szeretnénk, magunkkal szemben volt nagy az elvárásunk. Hittük, hogy véghezvisszük, amit az előző generáció tizenhárom éve megtett. A hitünk és akaratunk most ennyire volt elég, csalódott nem vagyok, hiányérzet van bennem és ezt most igyekszem elszántsággá alakítani, ami többre és többre sarkall.

- Hogyan értékeled a csapat és a saját teljesítményedet?

- Az első mérkőzésen még kerestük önmagunkat, szoktuk a hangulatot, de utána egyre jobban ment a játék, az oroszokon nagyon magabiztosan jutottunk túl. Az elődöntőben az addigi csapategység nem működött jól, és veszítettünk. A bronzmeccsre fel tudtunk állni, megmutatva, hogy igenis erősek vagyunk. A saját teljesítményemet kiegyensúlyozottnak értékelem. Nem a gólok száma határoz meg egy játékost, az én posztomon meg pláne nem.

- Melyek maradtak számodra a legemlékezetesebb pillanatok?

- Számomra az oroszok elleni negyeddöntő a legemlékezetesebb, mivel azon a találkozón szakadt az eső, és bevallom, üres lelátókra számítottam. Ehhez képest nagyon sokan kilátogattak, fantasztikus hangulatot generált a közönség. Akkor éreztem leginkább azt a szeretetet, ami körülvett minket.

- A magyar közönség akkor is tapsolt és éljenzett benneteket, amikor az elődöntőben vereséget szenvedtetek a spanyoloktól (Már megint!). Egyébként nem ilyenek a magyar szurkolók, nekik csak a győzelem, a dobogó ér valamit. Szerinted változnak a dolgok, vagy csak az Eb-nek volt ilyen különleges hangulata?

- Erről a szurkolókat kell megkérdezni. Mi éreztük a támogatásukat és a szeretetüket a nehéz pillanatokban is. Magyar mentalitás mindig csak a győzteseket ünnepelni, miközben nem sok olyan sportág, csapatsportág van, amely egymás utáni sporteseményeken négyben van és érmet szerez. (Már megint!)

- Kemény Dénes szerint a férfiaknak és a nőknek is nagyon jók az esélyeik a Riói világjátékra. Egy éve azt mondtad: meg sem álltok az olimpiai aranyig. Most is így érzitek?

- Ez nem kérdés!

- Tavaly is nagyon összetartó, szeretetteljes csapatként mutatkoztatok be, és ez a kohézió jelenleg is megvan. Mégis, hogyan látod, miben sikerült fejlődnötök a barcelonai VB óta?

- Taktikai elemekben mindenképpen előre léptünk. Emellett öt poszton is változtunk Barcelonához képest, nyilván a kapitány az ő személyükben is kereste az előrelépést. Sokan közülünk külföldön játszottak az elmúlt évben, az egyéni fejlődését, tapasztalatát mindenki hozzátette a közöshöz.

- 2016-ig még hátra van egy-két jelentős állomás a csapat életében. A napokban kezdtek az oroszországi világkupán. Mi lesz a menetrend, és milyen elvárásokkal indultok Hanti-Manszkijba?

- A héten Martfűn edzőtáborozunk az ausztrál válogatottal. Mind fizikálisan, mind mentálisan nagyon intenzív időszak lesz. Csütörtökön egy hivatalos meccsel felavatjuk az újonnan épült szentesi uszodát is. Ezt követően vasárnap indulunk útnak Oroszországba, ahol Amerika, Ausztrália és Dél-Afrika válogatottjával biztosan megmérkőzünk, velük vagyunk egy csoportban. Kevés idő telt el az Eb óta, de mindenki pihent, regenerálódott, amennyit tudott. Ki fogjuk hozni magunkból a maximumot. Meglátjuk, mire lesz elég. Rióig még egy Világbajnokság és Európa-bajnokság lesz. Azokra készülünk.

- Személyesen miként alakult az elmúlt éved, és hogyan tervezed a következő időszakot?

- Tavaly Messinába, Szicília legészakibb városkájába szerződtem, ott töltöttem a szezont. Vízilabda szempontjából szedett-vedett társaság volt, tizenhárom játékos nyolc helyről új edzővel. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, három hónap kemény munka után már beszélhettünk csapatról, és a szezon végére meglepetéseket is tudtunk okozni. Harmadik lettem a góllövő listán. Idén is több olasz klub megkeresett, szerették volna, ha náluk folytatom, én mégis hazatérek az UVSE-be, amely elhatározás napokon belül hivatalossá válik.

A döntésemet részben a kapitány kérése motiválta. Szeretné ugyanis, ha a légiósok hazatérnének, mert így a válogatott év közben is tud együtt edzeni. Másrészt a továbbtanulás is fontossá vált számomra, mert lassan a sport utáni életemre is gondolnom kell. Az UVSE-t a legalkalmasabb klubnak tartom arra, hogy személyesen a legtöbbet fejlődjek, és csapatszinten a legjobb eredményeket érjük el.