- A Himnusz közben, majd a szurkolók vastapsa közepette mi járt Sótonyi László vezetőedző fejében?
- Ha hiszi, ha nem, a csapat előtt álló feladatokra gondoltam. Arra, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot, hogy feljussunk az NB I-be, másrészt, hogy tisztességesen helyt kell állnunk a kupadöntőben, mert akkor esetleg kiléphetnénk a nemzetközi porondra is. Eszembe jutott, hogy játékosként ez nekem is sokat jelentett.

- Nem pergett le Ön előtt játékos pályafutása, a 190 válogatott meccs?
- Én ezen már túl vagyok, hisz nem most hagytam abba a játékot, de rendkívül jól esett, hogy a nézők még nem felejtettek el.

- Melyik volt a legemlékezetesebb válogatott találkozója?
- Talán az 1997-es japán világbajnokság mérkőzéseire emlékszem vissza a legszívesebben, mert a negyedik helyen végeztünk. Meggyőződésem, hogy az akkori csapattól kis szerencsével még ennél is jobb eredményre futotta volna, de ez már a múlt, én sokkal inkább előre tekintek.

- Bizonyára Kertész Balázs is előre tekint, és a búcsú csak a válogatottnak szól, a battai klubnak még nem.
- Ameddig segíteni tudok az együttesnek a játékommal, addig maradni szeretnék, de meglátjuk, mit hoz a jövő!

- Hihetetlen, hogy elröppent az idő. Nemrég még a junior válogatottban láttam kézilabdázni, most meg búcsúzott a nemzeti együttestől.
- Elég ránézni a fiamra, aki már tizenkét esztendős.

- Lesz belőle utánpótlás az „öreg Kertész” helyett?
- Jó úton halad e felé, itt kézilabdázik a VUK SE korosztályos csapatában, de erőltetni nem fogom, hogy minden áron kövessen.

-Jól esett az előbbi ünneplés?
- Megtisztelő és felemelő érzés volt a szurkolók szeretete, és büszkén fogadtam dr. Jánosi György korábbi sportminiszter, dr. Benedek László polgármester, Szabó Attila bizottsági elnök és Sinka László főtitkár gratulációit.

- Százhetvenegy fellépés a nemzeti együttesben. Szerintem a formája alapján itt lehetett volna a százhetvenkettedik is. Nincs emiatt hiányérzete?
- Nincs, de köszönöm, ha így látja!

- Ez a kérdés persze Perger Zsoltra is vonatkozik. Mit szól hozzá, hogy nem kellett beállnia búcsúzásképp a kapuba?
- Nem volt rám szükség, hisz Tatai remekül védett, öt hétméterest fogott ki, és szerintem ennek köszönhettük a magyar győzelmet.

- A hetvenötszörös Perger Zsolt is sorra hárítja a battai bajnokikon a heteseket, nem csoda, hogy két hónap alatt igazi közönségkedvenc lett. Mennyire érzi ezt?
- Nagyon jól érzem magam Százhalombattán, és ez elsősorban a felém irányuló szeretet miatt van így. Nagyon hamar befogadtak, és a bizalom engem mindig is jó teljesítményre sarkallt.

- Láttam, eljött Éles István is gratulálni. Barátok?
- Hát, persze! Éveket játszottunk együtt Veszprémben, a válogatottban, ezek az idők nem múltak el nyomtalanul.

- Melyik volt a legnagyobb sikere piros-fehér-zöldben?
- Számomra az olimpiai részvétel volt a csúcs.

- És a hetvenegyszeres válogatott Győrffy Sándornak?
- Számomra minden válogatott találkozó ünnepnek számított.

- Ez a mostani is?
- Természetesen, de most már végérvényesen lezárult egy korszak a pályafutásomban, és ezért egy kicsit szomorú is vagyok.

- Csak ezért?
- Szívesen játszottam volna még itt, Battán az NB I/B-ben, de az egyesület vezetői velem nem hosszabbítottak tavaly szerződést, és ez fájó pont. Az viszont, hogy most itt lehettem, felejthetetlen élmény marad, amiért hálás vagyok.

- Azt hiszem, Sinka Lászlónak jár a köszönet azért, hogy közel öt év után újra válogatott meccsnek lehettünk szemtanúi a VSZK-ban.
- Nem egyedül döntöttem így, hanem az MKSZ teljes elnökségével. Dabas városa évek óta jelentkezik a rendezésre, és arra gondoltunk, hogy mellette a Pannon-kupa másik két találkozóját is ebbe a Pest megyei régióba kellene hoznunk, így került a képbe Tököl és Százhalombatta. Szempont volt az is, hogy a sportágat olyan helyeken népszerűsítsük a válogatott révén, ahol az hozzájárulhat a helyi kézilabdaélet fejlődéséhez, fellendüléséhez. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogyan járulhat hozzá a mostani találkozó az élvonalba való visszajutáshoz. Persze nekem, mint battainak duplán öröm, hogy Sótonyi László csapata ilyen remekül szerepel a bajnokságban és a Magyar kupában is. A négy közé kerülés előtt le a kalappal, mint ahogy a mostani válogatott mérkőzés megrendezése előtt is. Mester Emil és Szabó József fantasztikus szervezőmunkát végeztek, ezen a nagypénteken igazán jó volt battainak lenni.

- Ebből máris adódik a kérdés Skaliczki kapitányhoz: hogy érezték magukat Százhalombattán?
- Nagyon jól. A szállás, az étkezés és az edzéslehetőség is tökéletesnek bizonyult, a szervezők szinte lesték a kívánságainkat, a közönség pedig igazán pompás hangulatot teremtett. Ez is kellett a győzelemhez.

- A szerb mögött csak második lett a magyar csapat, és azért az igazat megvallva eléggé izzadságszagúan nyert nálunk a sógorok ellen. Mi ennek az oka, hisz az athéni olimpián még negyedikek lettünk?
- Ezek felkészülési mérkőzések voltak a szlovákok elleni sorsdöntő találkozókra, hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni belőlük. Átalakuló, formálódó válogatottunk van, amelybe rengeteg fiatal most épül be. Miután Nagy László és Laluska Balázs is hiányzott, és már olyen sztárokra sem számíthatok többé, mint amilyen Sótonyi, Kertész, Perger és Győrffy voltak, a mostani találkozóknak az adta meg a jelentőségét, hogy új fiúkat próbálhattam ki az összeszoktatás, illetve az összerázódás jegyében. Az eredmény most másodlagos volt, de azért örülök, hogy nyerni tudtunk Százhalombattán, ahol igazán otthon éreztük magunkat.