Április7-e, 13 óra. Indulás busszal az iskolától, érkezés a Mátyás-barlanghoz.
Némi várakozás után megkaptuk a felszerelést, ami egy színes overallból, és egy lámpás barlangász sisakból állt. A csoportbontás és az eligazítás után vezetőnk bemutatkozott és elkalauzolt a barlang bejáratához. Egy rövid, sötét folyosó végén egy hosszú vaslétra várt ránk, ahol megkaptuk az útbaigazítást: „Lefelé!” Tíz méter mélység a sötétségbe. Egy kis bemelegítő hason csúszás után abban a teremben kötöttünk ki, ahol a falmászást gyakoroltuk. Szakképzett barlangászunk megmutatta a – számunkra láthatatlan - lépéseket, fogásokat, így viszonylag mindenki hamar túljutott ezen a próbán.

Tovább haladva kisebb-nagyobb termeken küzdöttük át magunkat: a Nagyterem valószínűleg méretéről kapta a nevét, az Elefánt –teremben egy ormányos alakját formálta meg a természet, a Könyvtárban a lehasadt szikladarabok hatalmas lexikonokként sorakoztak egymás mellet, s a Színházterem különleges akusztikáját és színelőadáshoz nélkülözhetetlen kellékeit is az anyatermészet formázta. A termeket összekötő folyosókon kúszva-mászva közlekedtünk.
Több vékony hasadékon is átverekedtük magunkat, persze mindezt vizes - ebből kifolyólag - csúszós, éles sziklákon. Világításként mindössze a sisakjainkon lévő lámpa és vezetőnk karbidlángja szolgált. Barlangtúránk a felszín alatt 45 méterrel érte el a „mélypontját”.

Kirándulásunk talán legérdekesebb része a Micimackó-lyuk volt, egy emberfej nagyságú nyílás a barlang falában. Hitetlenkedve fogadtuk vezetőnk állítását, miszerint akinek a kobakja átfér rajta, az teljes egészében át tud bújni. Kisvártatva gyakorlatban is bebizonyosodott, amikor csapatunk tagjai több-kevesebb sikerrel átpréselték magukat rajta.

Irányérzékünk utolsó morzsáit is elvesztettük labirintusszerűen kanyargó utunk vége felé, amikor barlangászunk közölte, hogy 10 percre vagyunk a fenti világot az egykori folyó holt medrével összekötő kapocstól: a létrától. A régen látott napfényre kiérvén három órája még kalandvágyó csapatunk fáradt, sáros bandává amortizálódott.

Ám amint visszavedlettünk civilbe és a társaság másik felét vártuk, újult lelkesedéssel elemezgettük különleges élményeinket. Felejthetetlen kalandunkért köszönettel tartozunk Győri István tanár úrnak, iskolánknak és az ottani barlangász gárdának.