A közelmúltban ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját az SZTC. Ez alkalomból beszélgettünk Kovács István elnökkel az egyesület különböző szakosztályaiban folyó munkáról, a kezdetekről és az elért eredményekről.
- Hogyankezdődött az SZTC élete?
- A sportklub a rendszerváltáskor, 1990-ben alakult. Az induláskor a Pártok Házában volt az irodánk, és csak néhány edzőterem állt versenyzőink rendelkezésére. Mindössze három szakosztályunk volt, a sakk, az íjász és a shotokan karate.
- Gondolom, nem véletlen, hogy a szellemi sportággal kezdte a felsorolást, hiszen annak ön a vezetője.
- Előfordul, hogy az ember egy picit hazabeszél, de ez csak azért van, mert büszke vagyok az eredményeinkre. Szó szerint a nulláról indultunk, 1992-ben pedig már szinte üstökösként robbantak be a köztudatba a sakkozóink, akik a megyei bajnokságon ezüstérmesek lettek. Ezzel szinte egyidejűleg az egyik városi iskolában, a Zsolnai program keretében megkezdődött a sakkoktatás, a kőolaj-finomítóban és az erőműben csapatok alakultak, és mi magunk is tanfolyamokat, versenyeket szerveztünk. Az elmúlt másfél évtizedben kétszer nyertük meg az NB II-es magyar bajnokságot, így két évig az első osztályban is asztalhoz ülhettünk. A sakkéletben Százhalombatta a korábbi fehér foltból elismert fellegvárrá vált. 2005-ben ketten mesteri, hatan mesterjelölti és kilencen első osztályú minősítésre tettek szert az országos erőlistán, de amire a legbüszkébbek vagyunk, az, hogy több mint ezer városlakó várja a velünk, a sakkal való találkozást.
-Meséljen az íjászatról és a karatéról is!
- Az íjászaink kevésbé szállították az érmeket és a jó eredményeket, de ezen nincs mit csodálkozni, hisz megfelelő létesítmény híján, a kezdetektől igen mostoha körülmények között versenyeznek. Ennek ellenére kitartóan és megszállottan űzik ezt a tradicionális sportágat, és minden évben bemutatókat tartanak, például a Battai Napokon. Ami a karatésokat illeti, Jánosi Sándor és tanítványai csodálatos munkát végeztek. Ő maga - biztos sokan emlékeznek rá – annak idején bronzérmet szerzett az ob-n. Ez a mostani karate szakosztály azonban már nem ugyanaz, hiszen 2004-ben egy új jött létre Fodor Attila és Sándor Imre irányításával. A tavalyi aranyeső után idén megrendezhették a nyugat-magyarországi nyílt karatebajnokságot.
- Igen népes a karatés szakág, de úgy tudom, a vívók még náluk is többen vannak.
- Igaz, és ez nagyrészt Asztalos Dezső kiváló szervező-, valamint Igaly János odaadó szakmai munkájának köszönhető. Számukra az SZTC szinte csak az egyesületi kereteket biztosítja, ők pedig hozták a remekül felépített struktúrájukat, és az óta is fáradhatatlanul edzenek és dolgoznak. Ma már ott tartanak, hogy a magyar válogatott keretéhez tartozó pengeforgatók kelthetik jó hírünket a világban, és Batta bekerült a vívóvilág vérkeringésébe. Már két ízben rendeztek nemzetközi kadet tőrviadalt.
- Mi a helyzet a cselgáncs-, illetve a testépítő- és fitnesz szakosztályokkal?
- A vívókhoz hasonlóan ők is három éve tartoznak hozzánk, az SZVSE megszűnése és más egyéb okok miatt. Illés Tibor és Farkas Noémi egyaránt a szívét-lelkét kitette és kiteszi ma is a tanítványaiért. A jó kondira vágyó ifjúságnak varázslatos otthont teremtettek egy megüresedett hőközpontban. Ami a dzsúdósokat illeti, náluk Sarkadi János elnyűhetetlen és példamutató hozzáállását emelném ki, mert időről időre felfedezi és kiemeli a tehetségeket, és a kezei alatt felnövő generációk életre szóló útravalót kapnak.
- Mennyiből gazdálkodik az SZTC?
- Az önkormányzat a fő támogatónk, tavaly négy és fél millió forintot szavaztak meg közel négyszáz gyermekünk sportolásának finanszírozására. Persze, akadnak más szponzoraink is, de ők inkább csak egy-egy eseményhez, rendezvényhez nyújtanak segítséget.
- A városunkban működő másik nagy utánpótlás-egyesület ennek a többszörösét kapja.
- Nem tartom szerencsésnek az efféle hasonlítgatást. Úgy vélem, rászolgálnak a támogatásra, de véleményem szerint mi is többet érdemelnénk. Tudja, tizenöt év alatt többször is változott a sportkoncepció, de mi valahogy egyikben sem szerepeltünk kiemelt helyen. Kevés pénzből nehezebb talpon maradni, mert drágák a sporteszközök, a terembérleti díjak, a versenyeztetésről és az utaztatásról nem is beszélve. De a nehézségek ellenére nekünk a közös sportolás minden napja ünnep, mindig öröm az együttlét. Hozzászoktunk, és a gyerekeket, szülőket is ahhoz szoktattuk, hogy beosztással kell élnünk. Persze vannak nagy terveink, és ezek megvalósításához az anyagiak elengedhetetlenek, hiszen a világ és a sport állandóan fejlődik, és ezzel lépést kell tartani.
- A sportklub a rendszerváltáskor, 1990-ben alakult. Az induláskor a Pártok Házában volt az irodánk, és csak néhány edzőterem állt versenyzőink rendelkezésére. Mindössze három szakosztályunk volt, a sakk, az íjász és a shotokan karate.
- Gondolom, nem véletlen, hogy a szellemi sportággal kezdte a felsorolást, hiszen annak ön a vezetője.
- Előfordul, hogy az ember egy picit hazabeszél, de ez csak azért van, mert büszke vagyok az eredményeinkre. Szó szerint a nulláról indultunk, 1992-ben pedig már szinte üstökösként robbantak be a köztudatba a sakkozóink, akik a megyei bajnokságon ezüstérmesek lettek. Ezzel szinte egyidejűleg az egyik városi iskolában, a Zsolnai program keretében megkezdődött a sakkoktatás, a kőolaj-finomítóban és az erőműben csapatok alakultak, és mi magunk is tanfolyamokat, versenyeket szerveztünk. Az elmúlt másfél évtizedben kétszer nyertük meg az NB II-es magyar bajnokságot, így két évig az első osztályban is asztalhoz ülhettünk. A sakkéletben Százhalombatta a korábbi fehér foltból elismert fellegvárrá vált. 2005-ben ketten mesteri, hatan mesterjelölti és kilencen első osztályú minősítésre tettek szert az országos erőlistán, de amire a legbüszkébbek vagyunk, az, hogy több mint ezer városlakó várja a velünk, a sakkal való találkozást.
-Meséljen az íjászatról és a karatéról is!
- Az íjászaink kevésbé szállították az érmeket és a jó eredményeket, de ezen nincs mit csodálkozni, hisz megfelelő létesítmény híján, a kezdetektől igen mostoha körülmények között versenyeznek. Ennek ellenére kitartóan és megszállottan űzik ezt a tradicionális sportágat, és minden évben bemutatókat tartanak, például a Battai Napokon. Ami a karatésokat illeti, Jánosi Sándor és tanítványai csodálatos munkát végeztek. Ő maga - biztos sokan emlékeznek rá – annak idején bronzérmet szerzett az ob-n. Ez a mostani karate szakosztály azonban már nem ugyanaz, hiszen 2004-ben egy új jött létre Fodor Attila és Sándor Imre irányításával. A tavalyi aranyeső után idén megrendezhették a nyugat-magyarországi nyílt karatebajnokságot.
- Igen népes a karatés szakág, de úgy tudom, a vívók még náluk is többen vannak.
- Igaz, és ez nagyrészt Asztalos Dezső kiváló szervező-, valamint Igaly János odaadó szakmai munkájának köszönhető. Számukra az SZTC szinte csak az egyesületi kereteket biztosítja, ők pedig hozták a remekül felépített struktúrájukat, és az óta is fáradhatatlanul edzenek és dolgoznak. Ma már ott tartanak, hogy a magyar válogatott keretéhez tartozó pengeforgatók kelthetik jó hírünket a világban, és Batta bekerült a vívóvilág vérkeringésébe. Már két ízben rendeztek nemzetközi kadet tőrviadalt.
- Mi a helyzet a cselgáncs-, illetve a testépítő- és fitnesz szakosztályokkal?
- A vívókhoz hasonlóan ők is három éve tartoznak hozzánk, az SZVSE megszűnése és más egyéb okok miatt. Illés Tibor és Farkas Noémi egyaránt a szívét-lelkét kitette és kiteszi ma is a tanítványaiért. A jó kondira vágyó ifjúságnak varázslatos otthont teremtettek egy megüresedett hőközpontban. Ami a dzsúdósokat illeti, náluk Sarkadi János elnyűhetetlen és példamutató hozzáállását emelném ki, mert időről időre felfedezi és kiemeli a tehetségeket, és a kezei alatt felnövő generációk életre szóló útravalót kapnak.
- Mennyiből gazdálkodik az SZTC?
- Az önkormányzat a fő támogatónk, tavaly négy és fél millió forintot szavaztak meg közel négyszáz gyermekünk sportolásának finanszírozására. Persze, akadnak más szponzoraink is, de ők inkább csak egy-egy eseményhez, rendezvényhez nyújtanak segítséget.
- A városunkban működő másik nagy utánpótlás-egyesület ennek a többszörösét kapja.
- Nem tartom szerencsésnek az efféle hasonlítgatást. Úgy vélem, rászolgálnak a támogatásra, de véleményem szerint mi is többet érdemelnénk. Tudja, tizenöt év alatt többször is változott a sportkoncepció, de mi valahogy egyikben sem szerepeltünk kiemelt helyen. Kevés pénzből nehezebb talpon maradni, mert drágák a sporteszközök, a terembérleti díjak, a versenyeztetésről és az utaztatásról nem is beszélve. De a nehézségek ellenére nekünk a közös sportolás minden napja ünnep, mindig öröm az együttlét. Hozzászoktunk, és a gyerekeket, szülőket is ahhoz szoktattuk, hogy beosztással kell élnünk. Persze vannak nagy terveink, és ezek megvalósításához az anyagiak elengedhetetlenek, hiszen a világ és a sport állandóan fejlődik, és ezzel lépést kell tartani.
