Ó jöjj, Üdvözítő

  • img

Ezt a címet viselte a 8. Adventi Találkozó, amelyet a Szent István Kórus karnagya, Strauszné Könözsi Veronika kezdeményezett, és szervez évről évre. Idén szerényebb keretek között került sor a rangos rendezvénysorozatra, de a zenei, irodalmi kollázs mit sem veszített korábbi fényéből és méltóságából.

Mézeskalácssütéssel kezdődött az adventi készülődés – tudtuk meg a szervezőről – amit szorgos kezek gyúrtak, díszítettek és sütöttek. Adventi vásárt is szerveztek december 6-án a Szent István templom előterében. Giricz László adventi, Mikulásnapi, karácsonyi hangulatképeket vetített, angyalok vonultak az oltár elé, majd Illéssy Mátyás plébános köszöntője után a Szent István Kórus dalai hangzottak el. A dalművekhez illő vers hangzott el, Turmezei Erzsébet Adventi éjszaka versét Rónainé Bodnár Judit adta elő. Sikert aratott Presser Gábor – Adamis Anna dala, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockoperából. A Mikulás is megérkezett, aki az angyalkák segítségével szaloncukorkákat osztott a nagyérdemű soraiban, majd Gergely Annamária és Papp Mirella Veronika fuvoladuóját tapsolhattuk meg. A szigetszentmikósi Szent Erzsébet Kórus hat zeneműve hangzott el, és Szép Ernő Gyermekjáték verse Vaszilkó Ferenc előadásában. Tomboló sikert arattak az Arany János iskola Margaréta Kórusának ifjú dalnokai, illetve előadói, köztük Gárdonyi Géza, Fel nagy örömre! című verse, amit Trojkó Gergely adott elő. A kitörő sikerben talán az is közrejátszhatott, hogy a másfélszáz főnyi közönség számottevő része az iskolások szüleiből, testvéreiből, nagyszüleiből verbuválódhatott, de jól van ez így. Hiszen annál bensőségesebbé válhatott az adventi ünnep. A sikerben pedig az is közrejátszhatott, hogy a kórus tagjai, szólistái művészetük legjavát igyekeztek nyújtani. A hazai Noé Bárkája Zenekar következett, utána pedig sor került a hagyományos közös éneklésre, az Ó jöjj, Üdvözítő dalra. És idén sem maradt el a szeretetvendégség a templom hittantermében. Ez történt az első adventi gyertyagyújtás után.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák