A továbbtanulás előtt álló nyolcadikosok nap, mint nap hallják a címben szereplő vagy ahhoz hasonló biztatást. Többször elhangzott azon a pályaválasztási fórumon is, amelyet egy év kihagyás után a Kőrösi iskola szervezett meg Százhalombattán november 26-án.
A nyolcadikosok és szüleik számára rendezett információs találkozót korábban évről évre az önkormányzat koordinálta, a fenntartóváltással azonban megváltozott a helyzet. A Kőrösiben úgy gondolták: nem mindenki tud részt venni minden olyan középiskola nyílt napján, amely iránt érdeklődik. Márpedig a továbbtanulás jelentős döntés, amiben fontosak lehetnek a személyes benyomások és közvetlen találkozások. A Kőrösi vezetői, szaktanárai magukra vállalták a szervezést és otthont adtak a pályaválasztási fórumnak. Meghívásuknak hat középiskola tett eleget. Mondanivalójukra számos szülő és végzős diák volt kíváncsi.
Az előadást sorsolás szerint a SZISZKI kezdte. Dr. Horváth Béla igazgató elmondta, mintegy ötszáz diák jár a helyi középiskolába, amelyben a következő tanévben is két –két osztályban indul a szak-, illetve a gimnáziumi képzés. Az ügyvitel és közgazdaságtan szakmacsoport inkább a lányok, míg az informatika és gépészet inkább a fiúk körében közkedvelt. Gimnáziumi tagozaton általános és öt évfolyamos nyelvi előkészítős képzést is lehet választani. Az igazgató felhívta a figyelmet a jelentkezési lapok pontos kitöltésére, a tagozatkódok és egyéb információk a honlapon találhatók. A felvételibe beszámítják az 5-7. év végi és 8. félévi osztályzatokat, valamint a központi felvételit. A www.sziszki.hu-n található egy link, aminek a segítségével támpontot lehet kapni egy-egy diák bejutási esélyeiről. A SZISZKI jól felszerelt tanműhelyekkel és tanirodákkal rendelkezik, az érettségi után OKJ-s képzésekre is maradhatnak a diákok. Az intézményben nyelvvizsgaközpont is működik, ahol a tanulók ismerős környezetben szerezhetnek akár felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványt angolból és németből.
Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium középiskolai kínálatát Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató ismertette. A nyolcadikosok informatika és matematika, természettudományos, illetve nyelvi emelt szintű képzésre jelentkezhetnek. Emellett indítanak nyelvi előkészítő osztályt azok számára, akik kezdő szintről tanulnák az angolt. Ők a későbbiekben német, olasz, francia nyelvet is választhatnak második idegen nyelvként. Pluszt jelent az ECDL vizsgákra történő felkészítés, de 11. évfolyamtól bármelyik választott tárgyból emelt szintű érettségi felkészítést biztosítanak. Az Arany hivatalos ökoiskola, diákjai színvonalas terepgyakorlatokra, ELTE előadásokra és MOL üzemlátogatásokra járnak. Rendszeresek az idegen nyelvi táborok. A bejutás a 7. év végi és 8. félévi osztályzatok mellett a központi, valamint az iskolában teljesített szóbeli felvételi eredményén múlik. A tételek és gyakorlati feladatok megtalálhatók a www.arany.battanet.hu oldalon.
A központi írásbeli felvételi vizsgát, illetve pótvizsgát mindkét százhalombattai középiskolában letehetik a gyerekek, és mindkét intézmény aktívan részt vesz az európai integrációs programokban, számos külföldi utazást, cserediákprogramot szerveznek.
A szomszédos Érden található VMG-be elsősorban azokat a jól teljesítő és motivált diákokat várják, akik az államilag finanszírozott felsőoktatási karokra szeretnének bejutni – mondta Szilasné Mészáros Judit igazgató. A VMG hosszú ideje az ország legeredményesebb gimnáziumai közé tartozik, magas tanulmányi és érettségi átlagokkal. A nagy múltú és népes alma materben 750 feletti a tanulói létszám, 33-34 fősek az osztályok. Német-angol, kémia-biológia, matematika-általános, illetve humán-általános osztályokat indítanak a jelenlegi nyolcadikosok számára. Az általános gimnáziumi képzést azoknak ajánlják, akik még nem tudják, milyen területen tanulnának tovább. Tizenegyedik-tizenkettedik évfolyamon ők is emelt szintű érettségi felkészítést kapnak az általuk választott tárgyból. Az emelt szintű osztályokba jelentkezőknek a hetedik félévi, nyolcadik év végi alaposztályzatok és a központi írásbeli mellett szóbeli felvételi vizsgát is kell tenni. A felvételi eljárás részletesen a www.vmg-erd.hu oldalon található. Az iskolában hangsúlyt fektetnek az élményszerű oktatásra, a rendhagyó tanórákra, a tehetséggondozásra és a tanulmányi versenyekre. Kiemelkedően felszerelt természettudományos labor, diákszínpad, diákújság, énekkar, rajzszakkör, tömegsport lehetőségek várják a gyerekeket.
Érettségit és szakmát kapnak a tanulók az ugyancsak érdi Kós Károly Szakképző Iskolában, amelyet Dósa Edit, az intézmény oktatója mutatott be. Hangsúlyozta: jó szakemberekre mindig szükség lesz, érdemes mindenkinek a képességeihez igazodó és otthonához közeli képzést választani. A négy, illetve öt éves szakképzés keretében kereskedő, autószerelő, rendőr-tiszthelyettes szakmát lehet szerezni. A felvétel az 5-8. osztályos érdemjegyek alapján történik. A három éves szakiskolai programban cukrászokat, szakácsokat, pincéreket, eladókat, festő- mázoló-tapétázókat, karosszérialakatosokat, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelőket és villanyszerelőket képeznek. A képzési idő harmadában közismereti tárgyakat, kétharmadában szakmai elméletet és gyakorlatot tanulnak a gyerekek. Gyakorlati helyről gondoskodik az iskola, a tanulók ösztöndíjat kapnak, aki hiányszakmát választ – a mi régiónkban most a villanyszerelés ilyen -, állami ösztöndíjban is részesülhet. A szakiskolai bizonyítvány megszerzése után a diákok két éves érettségire felkészítő képzésre jelentkezhetnek. A bejutás ugyancsak az 5-8. osztályos érdemjegyek alapján történik, kizáró ok viszont, ha valaki nyolcadik félévkor valamely tárgyból megbukik. Részletes információ: www.koskarolyszki.hu
A részképesség-zavarokkal, tanulási nehézségekkel küzdő diákokat is szeretettel és felkészülten várja a XI. kerületben található Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola, ahol gépészeti, elektronikai, valamint környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmákat tanulhatnak a gyerekek. Az intézmény képviselője ugyancsak kiemelte az ösztöndíj lehetőségét, amely a hiányszakmát – villanyszerelő és gépi forgácsoló – választóknak havi 10-30 ezer forint is lehet. A patinás iskola tanulói jól szerepelnek a szakmai versenyeken. A felvétel a 7-8. osztályos érdemjegyek és a március első hetére tervezett személyes elbeszélgetés alapján történik. Részletek: www.oveges.hu
Már turisztikai szakembereket is képeznek a Pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban, ahol a diákok 30-40 százaléka jelenleg is százhalombattai. Az intézmény képviselői elmondták: a kétszáz fős alma matert családias légkör jellemzi, a bejáró diákok kedvéért 8 óra 20-kor kezdődik az első óra, és a battaiak akkor is hazaérnek fél négyre, ha nyolc tanórájuk van. A következő tanévben kereskedelmi, közgazdasági és turisztikai szakmacsoportban indítanak szakközépiskolai képzést, gimnáziumi osztályuk nem lesz. Magas szintű nyelvoktatást és mindhárom szakmacsoportban gyakorlati helyet biztosítanak. A kereskedők a SPAR üzleteiben gyakorolnak, ahol fizetést is kapnak, aki pedig jól teljesít, a későbbi elhelyezkedés során is számíthat az üzletláncra. Az iskola eredményesen szerepel a különféle tantárgyi és egyéb versenyeken, pályázatokon, jól felszerelt és többféle sportlehetőséget biztosít diákjainak. Részletek: www.szabolcsvezer.hu
A fórumon többször elhangzott: a középiskolák bármikor szívesen fogadják és tájékoztatják a továbbtanulás iránt érdeklődőket.







