Megállapodás körvonalazódik a MOL Rt és a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium között. Lényege, hogy a középiskolában újra elindítanák a vegyipari szakképzést. A finomítónak jól képzett munkaerőre, a városnak biztos munkahelyekre van szüksége. Most úgy tűnik, a kétféle érdek találkozhat.
Az olajiparban erősek a tradíciók. A „MOL-os szülők” gyerekei szívesen megismerik az iparágat, és van igény ilyen irányú szakképzésre. A SZISZKI-ben most is működik „szakkör” formában ilyen jellegű foglalkozás. A MOL országosan a szakképzési alapon keresztül támogatja a szakoktatást, például a veszprémi egyetemen a mérnök-képzést. A Széchenyi Szakközépiskola és Gimnáziumban olyan célirányos gyakorlati ismeretek oktatását tervezzük, amelyeknek az ott végzők valóban hasznát veszik az életben. Mi pedig alkalmazzuk az így képzett szakembereket.
- Örömmel fogadtuk a MOL Rt kezdeményezését - mondja Horváth Béla, a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója. Amikor 1987-ben átadták az iskolát, még volt vegyész-képzés is. Aztán a kilencvenes évek második felében - feltehetően a MOL-nál lezajlott, leépítéssel is járó átszervezéssel összefüggésben - átalakult a SZISZKI, megszűnt a vegyipari szakképzés.
Legalábbis a nappali, középiskolai szinten. Felnőttképzés keretében mindig is működött a vegyigépész-szak, ahol az érettségizett MOL alkalmazottak továbbképzése zajlik. A 2005-ös megállapodás alapján egyelőre közbülső megoldásként szakköri keretek között kezdtük oktatni a 10. évfolyam érdeklődő diákjait, zömében fiúkat. A nagy számú, több mint 30 fős csoportot mérnök-tanárok oktatják a vegyészetre, ezen felül kémiai, földrajzi, geológiai alapismeretekre tesznek szert.
Dolgozatokat írnak és üzemlátogatásokon vesznek részt. Van tehát igény a diákság és a MOL részéről is intenzív olajipari szakképzésre. A kérdés csupán az, hogy a gyakorlatban ezt milyen formában tudjuk megvalósítani. A nappali képzés számos komplikációt vet fel, mind az adminisztráció területén, mind pedig konkrétan az iskola kereteit tekintve, hiszen egy plusz osztály létrehozásáról lenne szó. Míg a levelező-oktatás rendszerében, az eddigi gyakorlathoz hasonlóan folyhatna a 13-14. évfolyam képzése. Tehát a forma még további egyeztetések tárgyát képezi, sok részlet vár még átgondolásra, kidolgozásra.



