Szárszói gondolatok a Stádiumban

  • img

A Stádium szerkesztősége nemrégiben részt vett a Parlamentben és a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett Szárszói Emlékkonferencián. A magyarság lehetőségeiről és esélyeiről való közös gondolkodás az egyre népszerűbb folyóirat egyik fő célkitűzése. Pozsgay Imre vezércikke is ennek a közös gondolkodásnak a jegyében íródott, aki a XX. századi magyar történelem nagy fordulatairól és értékválságairól értekezik. Ehhez kapcsolódóan olvasható Szentmártoni Jánosnak az Irodalom és politika, Bíró Zoltánnak az Idealisták és reálpolitikusok, Kahler Frigyesnek pedig Az igazságtétel részleges elmaradása és hatása a társadalomra című írása. A Stádium elsőként közli azt a rendhagyó beszélgetést, amit Nagy László és Ágh István édesanyjával Oláh Zoltán költő készített 1978 tavaszán. Vitéz Ferenc, a kiváló debreceni professzor a tíz éve elhunyt Kiss Tamás irodalomszemléletéről és költészetéről írt tanulmányt "Győzelem az elmúlás angyalán" címmel. Bakó Endre szintén Kiss Tamásra emlékezik. Ezúttal Sinka István, Kiss Tamás, Utassy József, Konczek József, Deák Mór, Baley Endre, Kaiser László és Soós József verseivel találkozhat az olvasó. Tudósítást kapunk arról is, hogy a rédicsi temetőben felavatták Utassy József síremlékét: Mezey Katalin és Vasy Géza ünnepi beszédét teljes terjedelmében közli a lap. A folyóiratnak ezt a számát László Bandy rajzai díszítik.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák