Azonnali, csodás gyógyulás nem történt a Barátság Kulturális Központ színháztermében október 2-án. A nézőtéren és a pótszékeken helyet foglalók nagy száma azonban azt bizonyítja, hogy sokan voltak kíváncsiak arra, miként mozgósíthatják elméjük gyógyító erejét egészségük megtartása, vagy a gyógyulás érdekében. Ehhez kaptak útmutatást dr. Domján László előadásán.
A szakmai pályáját belgyógyászként kezdő Domján doktor 1989-ben végezte el az agykontroll-oktatók kurzusát Genfben. Egy évvel később itthon is elkezdte meghonosítani, oktatni a mexikói születésű texasi férfi, José Silva módszerét. A négynapos agykontroll-tanfolyamokon az érdeklődők megismerkedhetnek azokkal a mentális eszközökkel, amelyek segítségével felerősíthetik szervezetük öngyógyító erejét. Így, orvosuk erőfeszítéseit kiegészítve, lehetőségük nyílik arra, hogy visszanyerjék egészségüket, és a relaxáció segítségével átprogramozhatják gondolkodásukat.
"Ma már tudományosan bizonyított tény – mondta Domján doktor –, hogy ellazult, alvás közeli állapotban az elképzelt jó dolgokkal, pozitív gondolatainkkal hatni tudunk a szervezetünkben zajló folyamatokra." Előadásában több példával bizonyította, hogy ha kitartóan, naponta többször relaxálunk, akkor elménk erejét hasznosíthatjuk az öngyógyítás érdekében. A tudatalattink ugyanis, kiválóan megérti jelképes, pozitív érzéseinkkel teli üzeneteinket. Megismerhette a hallgatóság Sárika történetét, aki szürkehályog-műtétjét kerülhette el az öngyógyító technika alkalmazásával. Ibolyának orvosa gratulált ahhoz, hogy meggyógyította önmagát, és elfelejthette a szívkoszorúér-elmeszesedés gondját. Egy fiatalember pedig, gyenge tanulmányi eredményeinek javítása érdekében használta az agykontrollt, így memóriájának fejlesztésével gyorsabb, hatékonyabb tanulásra ösztönözte önmagát. Mára kétdiplomás ügyvéd az egykor tanulási nehézségekkel küszködő fiú.
A módszer alkalmazásának hatékonyságát Domján doktor számadatokkal is igazolta. A kurzust elvégző magyar személyek közötti felmérésük eredményeit ismertetve elmondta, 55 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy ritkábban szorul orvosi kezelésre, nagy részüknek lényegesen kevesebb gyógyszerre volt szüksége, háromnegyed részüknek nagymértékben javult általános egészségi állapota, energiaszintjük és pozitív hangulatuk pedig, szinte a duplájára nőtt.
Az előadást hallgatók ezután egy képzeletbeli, ideális pihenőhelyre utaztak, a gyakorlatban ismerkedhettek meg a relaxácó technikájával. Az oktató segítségével próbáltak ellazult állapotba kerülni, és pozitív gondolataikat felerősíteni. "Testemet, lelkemet mindig tökéletes állapotban tartom" – ismételte mindenki belső hangja segítségével, egy kellemes, megnyugtató zene hangjainak kíséretében.
Igen hosszú a felsorolás, hogy mi mindenre alkalmas az agykontroll-módszer. Megszüntetheti az alvászavart, élénkítőszer nélkül fel lehet frissülni autóvezetés közben, gyógyszer nélkül elmulasztja a fejfájást, migrént, a káros szokások (dohányzás, alkoholizálás) kínlódás nélkül leküzdhetők. A memóriafejlesztésre gyakorolt jótékony hatására maga Domján doktor szolgált példával, amikor az őt hallgatók által mondott húsz szót – a légkalapácstól a kávéfőzőig – hibátlanul, helyes sorrendben visszamondta.
Praktikus tanácsaival bocsátotta útjára az érdeklődőket, az öngyógyító folyamatok felerősítéséhez ajánlott módszereket: naponta legalább háromszor próbáljunk ellazult állapotban átitatni gondolatainkat pozitív érzésekkel, képzeljük el a gyógyulás felé vezető utunkat vagy a gyógyultság állapotát, sokat nevessünk és a testmozgás is tartozzon életünk szerves részévé. Az előadás zárszava így hangzott: Tanuljon meg mindenki önmagán segíteni! (Fotó: HTV)