Űrhajósunk múltja és jelene

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Bezárt a százhalombattai "Matrica" Múzeumban áprilisban megnyitott "Az űrkutatás múltja és jelene" című kiállítás, amelynek kapcsán Farkas Bertalan több alkalommal is ellátogatott városunkba.

Az első magyar űrhajós legutóbb szeptember 11-én járt a múzeumban, ugyanis itt találkozott szülőfaluja, Gyulaháza néhány diákjával. A gyerekeket elkísérte Bardi Béla polgármester, Baráth Sándor iskolaigazgató és Varga Sándor képviselő, a gyulaházi idősek otthonának vezetője, valamint itt találkoztak Suminszky Nándor űrszakértővel, aki személyes gyűjteményével is hozzájárult a kiállításhoz. A vendégeket Farkas Bertalan személyesen vezette végig a tárlaton. A gyerekek sok kérdést tettek fel, egyikük azzal hatotta meg, hogy az édesanyja egykor osztálytársa volt az űrhajósnak. A csoportból többen is a kisvárdai Bessenyei gimnáziumba készülnek, ahonnan Farkas Bertalan karrierje is indult.


Bardi Béla, Gyulaháza polgármestere elmondta, náluk is látható repülés-űrrepülés történeti tárlat, de szeretnék, ha az itt kiállított komoly anyag is eljuthatna hozzájuk, ehhez kérte a "Matrica" Múzeum segítségét. Hozzátette, települése szívesen alakítana ki hosszabbtávú kapcsolatot városunkkal. Sinka László alpolgármester több alkalommal járt már a kiváló lehetőségekkel rendelkező Gyulaházán edzőtáborban, ahol a százhalombattai sportolókat is szívesen látnák.


A vendégek múzeumpedagógiai foglalkozás keretében elkészíthették a Masat-1, az első teljesen magyar építésű műhold másolatát, majd a gyulaháziak a Budapesti Közlekedési Múzeumban folytatták a kirándulást, ahova Farkas Bertalan is elkísérte őket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák