- Egykori tanáraid azt mesélték rólad, hogy már hatodikban kilógtál a tornasorból és az is látszott, hogy "van közöd a labdához". Hiába próbáltak azonban a kosár felé terelgetni, mert focizni akartál Károlyi Robival, elválaszthatatlan pajtásoddal, akitől – legalább a tanórákra – már ötödikben jobbnak láttak elválasztani. Állítólag okos, de meglehetősen "eleven" gyereknek számítottál. Abba a suliba jártál, ahol apukád nagy tekintélyű igazgató, anyukád tanár volt. Hogyan emlékszel a battai évekre? Megvannak-e a régi barátságok? Focizol még?

- Nagyon jól és nagyon jó szívvel emlékszem! Remek gyerekkorom volt és remek baráti társaságom, akikkel nap mint nap suliba jártunk és lógtunk iskola után. Szeretem Battát, sok szép emlék köt oda, nem kívánhattam volna jobb helyet a gyerekkoromnak! Sajnos, miután Pestre költöztünk, a barátságok szép lassan megszűntek, de ha összefutottam valakivel az évek folyamán, mindig érdeklődtem a többiekről is. Szeretem a focit, de már réges-régen nem játszom. A gimnázium óta a kosárlabda töltötte ki az életem, és ez ma is így van, ha kicsit más szerepben is.

- Amikor a magasságod miatt a kapuban találtad magad, eleged lett a labdarúgásból, és 16 évesen(!) kosarazni kezdtél. Nem is egyből fedeztek fel, mert a Honvédban nem akartak első vonalba állítani, amikor pedig apukád egyszer azt mondta a tévé előtt, hogy egyszer te is az NBA-ban fogsz játszani, csak legyintettél. Mégis a kosár lett az életed, a történeted pedig szinte mesébe illik. Meghatározható egy olyan időpont vagy esemény, amikor elkapott a gépszíj, amikortól tudatosan és hihetetlen erőfeszítéssel elkezdtél dolgozni azért, hogy egyre jobb kosárlabdázó legyél?

- Mivel későn kezdtem, sokat kellett pótolnom. Fokozatosan merültem bele a kosárlabdába. Ahogy jöttek a lehetőségek és győzelmek, úgy nőtt az egyéni ambícióm. Egyre inkább motivált, hogy még több munkát fektessek bele, és a legtöbbet hozzam ki magamból.

- Most már hivatásos "fejvadászként" is el tudod mondani, mitől lesz valaki sztár. Nyilván szerepet játszik ebben a testi, lelki alkat, a tehetség, a szerencse, a kitartás, a motiváció és még sok egyéb. Miből mennyire van szükség? Mennyi esélye van ma egy fiatal magyar kosárlabdázónak, hogy az amerikai csillagok közé kerüljön?

- Sokkal több, mint korábban volt! Az amerikai kosárlabda nyitott a világra, és nemzetiségtől függetlenül rengeteg játékos kerülhet olyan helyzetbe, hogy egy játékos-megfigyelő észrevegye. Onnantól pedig megnyílik előtte a pálya.

- Olvastam a Dávid Kornél Kosársuli honlapján a "Szülők tíz parancsolatát". Szerinted a te karrieredben mekkora szerepe volt annak, hogy a szüleid hivatásos és nagyon jó pedagógusok? Te milyen szülő vagy?

- Óriási szerepük volt benne, bár nem volt könnyű dolguk velem. Eléggé eleven gyerek voltam, és olykor küzdeniük kellett, hogy a helyes megoldást válasszam. Mivel egyre nyilvánvalóbb lett számukra az elszántságom, a sport választása nem került igazán veszélybe. Támogatták a karrierem.

Szülőként az ember sok dolgot hoz magával otthonról, a gyerekkorából. Ez lehet jó, vagy kevésbé jó. Természetesen, arra törekszem, hogy többnyire a jó dolgokat adjam át a lányaimnak, a kevésbé jókat pedig kiküszöböljem. Akinek van gyereke, tudja, hogy ez nem mindig egyszerű.

- Rengetegen faggattak már az NBA-ről. Sok-sok elemzés után én arra lennék kíváncsi, sportolóként és emberként mik a legfontosabb dolgok, amiket ott tanultál?

- Szintén olyan kérdés, amiről sokat lehetne beszélni, de ha egyet kellene kiragadnom, az a rengeteg befektetett munka lenne, amit tehetségtől és adottságtól függetlenül el kell végezni ahhoz, hogy oda kerülj és meg is ragadj. Ha megteszel mindent, hogy sikeres légy, előbb-utóbb talán a szerencse is melléd szegődik, és akkor tudsz igazán kibontakozni. De mindenképpen neked kell először letenned valamit az asztalra.

- Játékosként aztán az európai élvonalban teljesedtél ki. Melyik időszakra gondolsz szívesebben?

- Ahány országban játszottam, annyi emlék és gondolat cikázik a fejemben. Mindenhol történtek pozitív és kevésbé pozitív dolgok. Összességében a spanyol éveket tartom a karrierem csúcspontjának, amikor remek eredményeket értem el a csapattal és egyénileg is. Ráadásul akkor született mindkét lányom. Jó időszak volt mindenhogyan!

- Egy profi játékosnak értenie kell a profi visszavonuláshoz is. Te mennyire voltál ebben tudatos? Nehezen szántad rá magad?

- Tudatosan tettem, és talán korán hagytam abba, de úgy gondolom, jól döntöttem. Visszavonulni nem jó érzés, hiszen az életeddé válik, amit csinálsz. Lehull rólad egy burok, és szembesülsz a való világgal. Nem volt könnyű, de szerencsém volt a váltással.

- Miért éppen Székesfehérváron találtál otthonra?

- Már a játékos pályafutásom alatt is itt építkeztem. Kézenfekvő volt a visszatérésem oda, ahol egykor nagy sikereket értünk el a csapattársaimmal.

- Az Alba utoljára veled volt bajnok, most pedig, 13 év után megint veled lett az. Tényleg te vagy a csapat "kabalája", vagy azért ez nem csak a szerencsén múlott? Milyen további elképzelésid vannak a klubbal?

- Nem kabala szeretnék lenni, hanem eredményes sportvezető. Az, hogy ez ilyen gyorsan sikerült, nemcsak rajtam múlott. A csapat körül dolgozóknak, az edzőknek és a játékosoknak is mindent bele kellett adniuk. Elnökként a tavasz folyamán sokszor kellett kiélezett döntéseket hoznom, de a kockázatelemzés a vezető egyik legfontosabb feladata. Elképzelés, akarat, munka és jó munkatársak kellenek a sikerhez. Nem is beszélve a háttér megteremtéséről, ami a mai időkben szinte lehetetlen vállalkozásnak minősül.

- Miért mondtad a hazai szövetség elnöki posztjára, hogy "most még nem"? Ez nagyon talányosan hangzik.

- Jelen állás szerint nem hiszem, hogy egyszer is lesz olyan helyzet, amikor belevágnék, bár, ki tudja...

- A kosáriskola, amit alapítottál, másként működik, mint a hagyományos utánpótlás-egyesületek?

- A legjobbak szeretnénk lenni, és bízom benne, hogy mielőbb példát tudunk majd mutatni, mind szervezeti működésben, mind szakmai színvonalban, minőségben, mind pedig tömegsportban. Nem egyszerű feladat, de ez a célunk.

- Kicsit elgondolkoztatott, miért mondtad, hogy "napról napra" működtetitek. Egyrészt, mert te mindent tudsz a kosárról, talán azt is, hogyan lehet rá pénzt szerezni, másrészt kinek adnának, ha nem neked? Harmadrészt itt van a TAO, nem jelent megoldást az anyagi gondokra?

- A TAO nélkül már mi sem lennénk és sok más utánpótlás-szervezet sem. Amit mondasz, jól hangzik, de Magyarországon ez sem így működik. Persze, ismerek pozitív példákat is, mind az utánpótlás-, mind pedig a vállalkozói szférában akadnak olyan személyiségek, akik mindent megtesznek azért, hogy elérhessük a céljainkat. Több ilyen ember kellene!

- Negyvenegy évesen akár pályát is módosíthat még az ember. Neked mik a terveid? Szeretnél további szakmai feladatokat kapni az NBA-ban, vagy valami egészen más is érdekel?

- Az NBA egészen más történet, másként működnek a dolgok és másféle szemlélet uralkodik, mint nálunk. Eltérőek a problémák, a gondok, de ott is meg kell velük küzdeni nap, mint nap. Legyen az ember próféta a saját hazájában, vagy egy a sok közül egy olyan szervezetben, ahol napról napra versenyezni kell a bennmaradásért? Nem könnyű kérdés, de egy biztos: amibe belevágtam, azt mindig a legjobban szeretném csinálni, és, hogy miként sikerül, annak az értékelését meghagyom másnak.

(Fotó: http://duol.hu/data/cikk/144/2013/cikk_1442013/1.jpg)