A kék angyal

  • img

A műfajhoz is igazodva inkább közép- és idősebb korúak hallgatták meg Meister Éva színész és Bánfi Miklós zongoraművész sanzonestjét a BMK Galériájában március 17-én. Ők azonban nagyon sokan, újabb és újabb széksorokat kellett beállítani a közönség számára. Először fordult elő az Erdélybarát Kör történetében, hogy rendezvényükön több anyaországi magyar vett részt, mint erdélyi származású.

Meister Éva a német színész-sanzonénekes, Marlene Dietrich életútját, sorsát követve Hamburgból Hollywoodba, majd Párizsba vezette hallgatóságát, természetesen a „Kék angyal” felejthetetlen dalainak szárnyán. A hányatott sorsú művész három éven keresztül a csatamezőket járta, és dalaival az ordas eszmék elleni harcra buzdította az amerikai, brit és francia katonákat. Amikor elhallgattak a fegyverek, és sanzonjaiban számon kérte a fegyvergyártókat és -kereskedőket képviselő politikusoktól ígéretüket, hogy a sokmillió leszerelt katonát munkához juttatják majd, boszorkányüldözés indult ellene. Párizsban telepedett le, és barátságot kötött Edith Piaffal és Yves Montand-nal, akiknek a művészetéből szintén ízelítőt kaphattunk Meister Éva és Bánfi Miklós mesteri interpretációjában.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák