A Nyitott Színpad Zenei Egyesület programnaptárja idén is megtelik. Varsádi László elnök nemrég kezdett hozzá egy belföldi népszerűsítő kampányhoz, amely során felkeresi más települések kulturális vezetőit és rendezvényszervezőit, hogy bemutassa az egyesület tevékenységét és programkínálatát.
Az egyesületi zenekarok közül már többnek is elkészültek a demó felvételei. A rendszeres E-battás Free Stage mellett a CoffeTériában is gyakoriak a NYISZ által szervezett koncertek. Már hagyomány a januári BKK-s Music Jungle és a szeptemberi Battai Napokon rendezett Music Planet is. A NYISZ zenekarai fellépnek a Barátság Kulturális Központ által szervezett SZIZN fesztiválon és az árvízvédelemben résztvevők tiszteletére szervezett jótékonysági eseményen, a főtéri kávézóban június 21-én és 22-én.
A következő napokban pedig kilenctagú NYISZ delegáció utazik Zánkára, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT), ahol Százhalombattát képviselik majd.
Az EFOTT közel hetvenezer vendégével az ország egyik legnagyobb könnyűzenei rendezvénye. A hosszas előmunkálatoknak és városunk támogatásának köszönhetően az egyesület színes programokkal és rengeteg ajándékkal kedveskedhet az EFOTT-lakóknak.
Az érdeklődők rövid beszélgetésen informálódhatnak Százhalombattáról, a NYISZ tevékenységéről, valamint céljairól, majd egy kérdőív kitöltésért úgynevezett személyiségkoronát kapnak, amely tréfásan hirdeti viselője céljait az EFOTT-on. Idén is több népszerű sztárzenészt várnak a NYISZ sátorhoz.

