Bátrak és szépek (Brave and beautiful)

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A tanév végén a diákok vizsgáznak, felelnek, dolgozatokat írnak, de bizonyos tantárgyak esetében nem papíron adnak számot tudásukról, hanem táncparketten vagy színpadon. A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1-3. évfolyama néptánc-, a kilencedik évfolyam nyelvi előkészítő osztálya angoltudását mutatta be május 30-án.

A kicsik az iskola tornatermében, szüleik, diáktársaik és tanáraik előtt adtak ízelítőt néptánc-tanulmányaikból. Az elsősök lépteit Fischer Zsófia tanító, néptánc-oktató egyengette. Műsorukban népi játékokból fűzött csokrot adtak elő, megtűzdelve néhány alaplépéssel, például csárdás motívummal. A második-harmadik évfolyamon már jóval komolyabb munka folyt a tanév során. Fábián Zsófia, a Forrás Néptáncegyüttes koreográfusának irányítása mellett az idén újdonsággal álltak elő a kisdiákok: egységes produkció keretében mutattak be több, egymásba kapcsolódó kis koreográfiát.


Délután a Barátság Kulturális Központ színpadán a kilencedik évfolyam nyelvi előkészítő osztálya adta elő angolul a nagysikerű musical, a Mamma Mia rövidített verzióját. A tagozat diákjai az egész évet intenzív nyelvtanulással töltötték, eredeti nyelven olvastak könyveket, többek között a bemutatásra szánt darab forgatókönyvét. A parádés előadást tanáraik – Alföldi Angéla és Szakács Gizella – segítségével, saját ötleteikkel gazdagítva alakították diákszínpadra. A koreográfusok is az osztályból kerültek ki: Szabó Brigitta és Gergelyfy Zsófi. Mindenki énekelt és táncolt, angoltudásuk mellett megvillantották színészi képességeiket is. Az oktatás során sok szituációs játékkal és konkrét párbeszéd példákkal igyekeznek használható nyelvismerethez juttatni a tanulókat. 2008 óta az előkészítő évfolyamot angol nyelvű színielőadással koronázzák meg a diákok.


Kicsik és nagyok bemutatója azonban valami többről is szól, mint a konkrét néptánc- vagy angolnyelv-ismeret. Arról, hogy a tudás magabiztosságot kölcsönöz, hogy azokat a gyerekeket, akik most tekintetek és reflektorok kereszttüzében bátran és szépen táncoltak és énekeltek, jó eséllyel az élet színpadán sem lehet majd egykönnyen zavarba hozni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák