Első alkalommal rendezett egyhetes sulinapokat a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, amit regionális gyermek és ifjúsági néptánc-találkozóval koronáztak meg május 11-12-én.
Mozgalmas hét áll a Pesovár-iskola több mint négyszáz néptánc-tanulója mögött, akik május 6. és 10. között a diósdi, tárnoki, érdi, ercsi és battai tagintézményekből csapatostul gyűltek össze Százhalombattán, hogy néprajz, néptánc és népi ének tanulmányi versenyeken mérjék össze erejüket, közösségépítő játékok során ismerkedjenek egymással, az iskola központjával, valamint névadójának életútjával, munkásságával. Mindezt azzal a céllal, hogy a környéken szétszórtan, különböző próbahelyeken tanuló növendékek találkozzanak egymással, erősödjön bennük az intézmény iránti elköteleződésük.
Az iskolában folyó munkát nyílt próbákon tekinthették meg az érdeklődő kívülállók és családtagok. A néprajzi vetélkedés és tanulmányi verseny során helyi és erdélyi viseleteket kellett felismerniük a gyerekeknek, valamint diaképekkel kísért előadásokon mutatták be Pesovár Ferenc életét, munkásságát, illetve az Unesco szellemi örökségének egyes hazai elemeit. A győztes pályázó például a bólyi Emmausz-járást ismertette, ami egy húsvéthétfői szokás a Baranya megyei településen. A 6-18 évesek néptánc-versenyen mutatták be tudásukat, amivel arany-ezüst-bronz minősítést érhettek el. A kiemelt arany-minősítéshez díj is járt: a fiúk kalapdíszt, a lányok fejdíszt kaptak. A Pesovár-tanulók közül a legügyesebb népi énekesek az Érdi Tankerület legjobbjaival mérték össze tudásukat a regionális versenyen május 9-én.
A rendezvénysorozatot a jövőben is Pesovár Ferenc április 23-i születési dátumához közel szeretnék megrendezni, bár valószínűleg korábbi időpontban, mert ilyenkor, közel a tanév végéhez már nehéz egyeztetni az egyre sűrűbb iskolai programok miatt.
Az egyhetes eseménysor a hétvégén az Örökség Közép-Magyarországi Gyermektánc Fesztiválon csúcsosodott ki, ahol már nem csak a Pesovár-iskola növendékei, hanem a régióból számtalan csoport vett részt két napon keresztül.
A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés-Népművészeti Kollégiuma által is támogatott, több éves múltra visszatekintő rendezvénynek régiónkban jó ideje Csepel adott otthont, de hosszú idő után most ismét Százhalombatta látta vendégül a táncosokat. A huszonnégy csoport, néptánc-találkozókon szokásos módon, kisebb-nagyobb ajándékokkal érkezett. Ezeket a nap végén különböző kategóriák nyertesei között osztották szét. A bemutatkozásnak ezen felül valódi tétje nem volt, a lényeg, hogy ki-ki színpadon mutathatta meg, milyen koreográfiákat tanult, meddig jutott el az elmúlt egy év során. Mindezt néptánc-pedagógiai szaktekintélyekből álló zsűri is értékelte és tanácsokkal látta el a csoportokat. A táncokat három zenekar, a Bara, a Zagyva és a Fix Stimm kísérte végig a két napon.
A kicsiken sokszor látszik a színpadi izgalom, szinte hallani, ahogy befele koncentrálva memorizálják a lépéseket, amiket néha merevvé tesz a megfelelni vágyás béklyója, hiszen minden produkció mögött komoly felkészülés, szorgalmas munka és elvárások állnak. Ám minden csoportban, a legkisebbek között is akadnak olyanok, akiknek egy-egy apró gesztusa, lépése vagy kéztartása arról árulkodik, hogy a néptáncban találta meg saját nyelvét, valódi közegét. Azt mondják, akit egyszer magával ragad a néptánc világa, soha többé nem szabadul. Igaz, nem is akar.
A találkozó végén a gyerekek kitódultak a Szent István térre, a Parasztolimpiára, ahol többek között almaszüret, szőlőtaposó, lányrablás és gumicsizma-dobó versenyszámokban mérték össze ügyességüket.
Mindeközben megújult a Pesovár iskola honlapja. Az érdeklődők a www.pfami.forrasneptanc.hu oldalon értesülhetnek a legfrissebb hírekről, nem csak a néptánc-iskoláról, de a Forrás Néptáncegyüttesről, a Summerfestről vagy a Magyarok Öröksége Alapítványról is.









































































