SZÓkratÉSZ

  • img
  • img
  • img
  • img

Hosszú vágyódás és rövid szervezkedés után végre elindult a SZÓkratÉSZ verselő klub kamaszoknak május 8-án Százhalombattán. Nem kellett más hozzá, mint néhány lelkes diák és egy még lelkesebb magyartanárnő, Daróci Lajosné, Márta néni a Kőrösi Csoma iskolából.

klub létrejöttének egyik kulcsfigurája Hlinyánszky Domonkos, a Kőrösi iskola hetedikes diákja, aki a város legfiatalabb slammer költőjeként színpadra állt a Batta Slam Poetry csoport által szervezett március 9-i vers-versenyen. Ez a bátor lépés igazolta, hogy a slam poetry – és néhány magyar rapszöveg – közvetítésével a költészet hulláma mára sokkal nagyobb "kulturális cunamit" képes csapni, sokkal szélesebb rétegeket tud elérni, mint azt bárki remélte volna mondjuk a kétezres évek elején.


Ez hívta életre az ötletet, hogy verselő, szókincsbővítő irodalmi klubot kellene indítani, ahol a téma iránt érdeklődő kamaszok a tananyagtól függetlenül, a saját útjaikat kutatva, játszva merülhetnének el a szavak tengerében. Hamar kiderült, hogy a diákot nemcsak a slam és a rap, hanem magyartanára személyisége, módszerei, játékai is inspirálták a versírásra, a költészet szeretetére.


Daróci Márta tanárnő évek óta szerkeszt versesköteteket, szervez és vezet irodalmi klubot Érden felnőtteknek. Az ő érdeme az is, hogy szerda reggelente az amúgy is élettel teli Kőrösi-aulát versek és dalszövegek zengik be. Százéves távlatok, klasszikusok és kortársak, Petőfi Sándor és Punnany Massif felesel és rímel ilyenkor egymással.


A karma különös mókája, hogy nem sokkal az első verselő klub előtt kellett aláírnia az iskolában, hogy a tanév végén nyugdíjba vonul. "Erőm teljében vagyok, életem értelme a tanítás!" – fakadt ki, de szerencsére nem marad diákok nélkül. Szerda délutánonként 15 órától a Szent István téri CoffeeTÉRiában folytatódik a szavak "száz halomba" rakodása. A SZÓkratÉSZ verselő, szókincsbővítő klub szeretettel vár minden irodalom iránt érdeklődő 10 és 18 év közötti fiatalt!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák