Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendez névadónapokat a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Ercsiben, Érden, Diósdon, Tárnokon és Százhalombattán május 6-tól 10-ig.
A tanulmányi versenyek és közösségi események a növendékek identitástudatának elmélyítését, az intézmény életének színesítését és az érdeklődők számára történő bemutatását szolgálják.
Az egyhetes rendezvény során néprajz-, népi ének és néptánc-versenyeken mérhetik össze tudásukat a gyerekek, emellett vetélkedőkön adhatnak számot mindarról, amit a névadó néprajz-, néptánc- és népzenekutatóról tudnak. A szülők és az érdeklődők pedig nyílt próbákon tekinthetnek bele a munkás hétköznapokba.

