Öt ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett, 200 méter háton hatodik lett a 2001-es fukuokai világbajnokságon, a 2006-os konferencia-bajnoki csúcsa - 1.54 másodperc 200 yard pillangóban - megegyezett a későbbi olimpiai bajnok, Pablo Morales idejével.

Sportos családban született, édesapja a Fradiban védett, édesanyja többféle labdajátékot kipróbált, öccse, Krisztián szintén úszott, majd Koller János csapatában kézilabdázott. Jómaga az uszoda tőszomszédságában, az Arany János iskolában tanult első osztálytól érettségiig. Nagy szerencséjének tartja, trénerként ugyanis tapasztalja, mit jelent a szülőknek, ha például Budafokról kell behordaniuk a gyereket az 5,45-ös battai edzésre. A matúra után másfél évig a profi sportolók életét élte, a 2000-es olimpián 24.-ként végzett 200 pillangón. 2004 elejétől a Dél-Kaliforniai Egyetem sportösztöndíjasaként folytatta a tanulást és az úszást. 2004-ben, az athéni olimpián 22. lett 200 pillangón. Az USA egyik legerősebb gazdasági szakán tanult, ahol azonban valóságos élet-halálharc folyt a bennmaradásért. Az edzések és versenyek mellett az egyetemen már nem tudta tartani a szükséges tempót, ezért szakot váltott. 2008-ban bölcsész, valamint számítógépes biztonsági, alkalmazási diplomát szerzett. Nem sokkal ezután hazatért és a DunaComputer Kft-nél helyezkedett el, miközben különféle tanfolyamokon képezte magát tovább. Edzői feladatokat vállalt korábbi egyesületénél, a VUK-nál és Magyarországon elsőként megszerezte a nemzetközi úszószövetség (FINA) versenybírói engedélyét. Starterként a 2012-es debreceni Eb-n debütált. Jelenleg egy független pénzügyi tanácsadó cég független pénzügyi tanácsadója. Visszakanyarodott a gazdaság területére, amely eredetileg is érdekelte. A munkájáról a legnagyobb lelkesedéssel beszél. Úgy véli, a pénzügyi kultúra sokat javíthat az emberek életminőségén. Ugyanilyen szeretettel írja le versenybírói, edzői feladatait. Senki sem feltételezné róla, hogy néhány éve még azt mondta magának: soha többé nem megy a víz közelébe.

- A versenypályafutásom alatt többször megsérültem, a pekingi olimpiára való felkészülés alatt, 2007 októberében azonban komolyra fordult a hátamban a fájdalom. Januárban izomszakadást diagnosztizáltak, és választhattam: abbahagyom a versenyzést, vagy megműtenek, és legalább hat hónap kihagyás, vagyis az olimpia után folytatom. Betartottam az ösztöndíjszerződésem, végigedzettem a hátralevő másfél hónapot, aztán "kívül-belül sebesen" feladtam az úszást. Nem szeretem, a "mi lett volna, ha" kérdéseket, inkább pozitívan nézek előre a jelenben, mint feltételesen a múltba, de nagy elvárásokkal készültem Pekingbe és az egyetlen kontinensre, ahová még nem jutottam el versenyzőként. Annak idején, rossz gyerekként is nagyon pozitívan gondolkodtam, de ekkor mélypontra kerültem, keserű időszakot éltem. Azt mondtam, soha többet víz, de végül győzött a versenyszellem, és átálltam a "sötét oldalra", edző lettem, most pedig a szenior úszószakosztályt szervezem. Játékos trénerként heti háromszor tartok edzéseket a társaságnak és várom az új jelentkezőket. Vannak köztünk korábbi profi úszók, más sportágak képviselői és olyanok is, akik csak karban akarják tartani a testüket. Huszonöt fölött mindenki jöhet, a 2014-es torontói VB-n 90-es korosztályt is indítanak!

- Mi segített a partról a vízbe visszaevickélni?

- A tudat, hogy hazajövök, és elkezdődik a felnőtt életem. Hat-hét évesen nagyjából befejeződött számomra a felhőtlen gyerekkor, akkortól kezdve az úszást a munkámnak tekintettem. Huszonöt évesen új fejezetet nyithattam.

- Kívül-belül sebzetten hagyta abba az úszást. Mit szólna, ha néhány év múlva a gyereke is olimpikon szeretne lenni?

- Az élsport nem egészséges, sem testileg sem szociológiailag. Engem a tanáraim és az edzőim többet láttak, mint a két szülőm együttvéve, és vállalnom kellett, hogy úgy éljek, mint egy csecsemő: ettem, aludtam, dolgoztam. Serdülőként ez nem mindig sikerült. Az úszásban talán még elkerülhetők az izomsérülések, de a legtöbb sportágban nem, a kontaktsportágakról pedig ne is beszéljünk! Mindenki tudja, mi a helyzet a doppinggal, mindenre rányomja a bélyegét. Mindezek ellenére azt mondom, hogy megéri küzdeni a céljainkért, mert ami nem öl meg, attól erősebb lesz az ember. Rengeteget köszönhetek a sportnak: önkontrolt, önkritikát, tudatosságot. Ha a gyerekem tehetséges lesz, és olimpikon szeretne lenni, minden hajnalban odaállok az ágya mellé, hogy odaérjen az edzésre. Olyasmit azonban nem fogok tőle elvárni, amire neki magának nincs igénye.

- Tényleg rossz gyerek volt?

- Gondolom, valamilyen figyelemzavarral küzdöttem, napi hat óra edzés is kevés volt ahhoz, hogy megüljek a fenekemen. Nagyszerű tanáraim voltak, akik mindezt tolerálták.

- Kiről olvasna szívesen a következő Sportréban?

- Csodálom Csomor Erika eredményeit, kitartását, mentalitását. Szerintem bárkinek a példaképe lehet. Őt javaslom.