Március 4-én nagyszabású rendezvénynek adott otthont a Barátság Művelődési Központ, az E.S.D.U. Nemzetközi Európa-bajnoki Kvalifikációs Táncversenyének.
A rendezvényt az ESDU Táncszövetség elnöke, Nora Mackh nyitotta meg. Az ország minden részéből érkeztek versenyzők, így összesen 78 fellépőt láthatott a közönség négy korosztályban és több mint tíz kategóriában. A színházterem megtelt a lelkes szülőkkel, barátokkal, csapattársakkal, akik hangos tapssal, füttyel és néha sikítással is buzdították a versenyzőket.
Nagy volt a tét, a lehetőség. Nemcsak azért, mert megmutathatták tudásukat a fiatalok, hanem azért is, mert kvalikfikációs versenyként a nyerteseknek továbbjutási lehetőséget biztosítottak az Európa-bajnokságra. A Nemzetközi Táncszövetség tagjaiból álló zsűrinek minden produkció után mérlegelnie kellett a koreográfiát, az általános hatást, a technikai kivitelezést. Elmondásuk szerint nem voltak könnyű helyzetben, hiszen olyan magas szintű produkciókat láthattunk, amelyek akár az Eb-n is megállnák a helyüket. Az eredményhirdetés során több átminősítés is történt amatőrből pro-amatőr kategóriába. Többek között a Cats Dance Team kiscsoportja és Várszegi Alexandra is bizonyított. Ők már biztosan részt vesznek az Európa-bajnokságon.













