Különleges vendégeket fogadtak december 10-én a százhalombattai Szivárvány Óvodában. A budapesti Parafónia Zenekar jött el hozzájuk, hogy muzsikájukkal terjesszék a zene egyetemességét, kis óvodásoktól az értelmileg sérült felnőttekig.
A "Zene mindenkié" Egyesület 15 éve segíti a sérült fiatalokat, akik az úgynevezett "színes kotta" módszerével tanulnak muzsikálni. Többen akár négy-öt hangszeren – xilofonon, metallofonon, ütőhangszereken – játszanak, valamint egy speciálisan átalakított csellóval is. Zenéjükkel rendszeresen járják az országot, ezúttal a Szivárvány Óvoda várta őket meleg szívvel, tárt karokkal és a szülők által sütött süteményekkel. Konkrét és lelki szálak is összekötik az együttest az intézménnyel: a zenekar egyik tanára, az óvoda gyógypedagógusa, és mindannyiuknak a komolyzene jelenti a valódi értéket. Repertoárjukban Vivaldi, Mozart, Liszt Ferenc és Bartók Béla dallamai csendülnek fel. "A mindkét oldal számára nagy találkozástól egy gyümölcsöző kapcsolat kialakulását is remélem" – mondta Kovács Lajosné intézményvezető.
Az óvoda zenei tehetségműhelyének hat növendéke – köztük egy szintén sérült ovis – együtt énekelte a Parafónia Zenekarral Brahms Bölcsődalát, de a karácsonyi énekekhez a többiek is csatlakoztak. A közös zenei élmény segíti a gyermekeket, hogy megismerjék a világ sokszínűségét, nyitottá váljanak a másság és egymás jobb elfogadására.