Jubileumi születésnap a „Matrica” Múzeumban

  • img

Feldíszített épülettel, interaktív programokkal, óriási, a Múzeum épületét formázó tortával, sok-sok finomsággal és világzenei koncerttel ünnepelte a jubileumi, huszonötödik születésnapját a „Matrica” Múzeum november 26-án.

A múzeum programjai egész évben a huszonötödik évforduló jegyében kerültek megrendezésre. A visszaemlékező vitrinek, az állandó kiállítás kiemelt huszonöt tárgya, a huszonöt eddig nem látott tárgyak vitrinje, a huszonöt nap, huszonöt kérdése, mind-mind a jubileum örömére készültek. Vagyis a nevezetes születési évforduló a látogatóknak nyújt ajándékot. Mindezeket szakavatott munkatársak tárlatvezetésével – ezúttal a raktárakat is megnyitották – élvezhették azok, akik részt vettek a születésnapi ünnepségen.
Maga a program tizenhárom órakor kezdődött és a múzeum nagy örömére már többen toporogtak a bejáratnál bebocsátásra várva.


A háromdimenziós, a múzeum épületét formázó torta ünnepélyes felvágása előtt került sor az igazgatónő, Dr. Vicze Magdolna és a polgármester úr, Dr. Vezér Mihály ünnepi beszédére. Dr. Vicze Magdolna a jövő terveivel kezdte, majd a számok tükrében mutatta be a múzeum fejlődését, kiemelve Ferenczi Illés és Dr. Poroszlai Ildikó munkásságát. Dr. Vezér Mihály visszaemlékezett a múzeum átadásának időszakára, amikor ő gazdaságisként foglalkozott a nyíló múzeum pénzügyeivel. Ferenczi Illés és Dr. Poroszlai Ildikó munkásságát ő is kiemelte, de kiemelte még Szekeres József akkori városvezető hozzáállását, mert segítsége nélkül aligha nyílhatott volna meg az intézmény.


A beszédeket követően Dr. Vicze Magdolna a régi kollégáknak kis ajándékkal kedveskedett, majd a huszonöt nap, huszonöt kérdés játék nyerteseinek adta át az ajándékokat, akik közt csepeli nyertes is volt. Örömmel jelentette be, hogy Mogyorósi Károly egy helyben talált, feltehetően római kori kis faragott fejet ajándékozott a Múzeumnak. Az ajándékot a szakemberek megvizsgálják, és hamarosan kiderül pontos kora, és funkciója is.


Az impozáns torta felvágását és elfogyasztását követően egy kerekasztal beszélgetést hallgathattak az érdeklődők. Az asztal körül Pál Attiláné (Szegedinácz Anna), Szalai Márta, Mitták Ferenc, Szekeres József, dr. Pálóczi Horváth András foglalt helyet és a beszélgetést dr. Vicze Magdolna moderálta. Az asztaltársaság mindegyike jelentős szerepet vállalt és vállal Százhalombatta kulturális életében és a múzeum létrejöttében. Nem csak az asztal körül ülők, hanem a közönség soraiból is számosan osztották meg élményeiket a Múzeummal kapcsolatban.


Majd ezt követően a múzeum egykori kollégája zenekarával hangulatos koncertet adott.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák