- Azt hiszem, önt máris elfogadta, befogadta a battai közönség! Eddig hány autogramot osztott ki az ünneplés során?
- Nem olyan sokat, viszont annál több kézfogást és pacsit kaptam a szurkolóktól, akik a meccs végén felsorakoztak a palánk mellett gratulálni, és ez nagyon jól esett. Remélem, hogy a magam, illetve a csapat teljesítményével legközelebb is ennyi, vagy még több drukkert tudunk elégedetté tenni, mert nekünk nagyon fontos a biztatás, az, hogy együtt lélegezhessünk az értünk szorítókkal. Csak velük juthatunk előrébb! Ezt most maximálisan érezni lehetett. Bennem is volt egy kis drukk, hogy milyen lesz az első fellépésem, mert tisztában vagyok azzal, hogy sokat várnak tőlem.

- Ha visszagondol a korábbi évekre, milyen emlékeket őriz Százhalombattáról, amikor a veszprémiek, vagy a szegediek kapusaként érkezett ide?
- Nagyon jó meccseket játszottam itt, de akkor ez egy idegen pálya volt számomra. Emlékszem például teltházas összecsapásokra, amikor a helyzetből adódóan nem örültek ennyire a védéseimnek, mint most.

- Önmagát hogyan értékelné, hogy mozgott ezúttal a kapuban?
- Nem ment rosszul, de azért még bele, illetve vissza kell rázódnom a közegbe, össze kell szoknom az új játékostársakkal, akik rettenetesen hajtottak és akartak nyerni, és ez számomra végtelenül fontos, és nagyon szimpatikus.

- Vannak, akik úgy vélekednek, hogy Battán kezd összeállni a legendás veszprémi felállás. Mit szól ehhez?
- Ez azért túlzás, hisz Kertész Balázs és én valóban játszottunk ott együtt, de a többiekkel még az elején tart az összeszokási folyamat.

- És Sótonyi László, hiszen vele is kézizett a Bakonyban?
- Természetesen „Sót” jól ismerem, és az ő személye komoly érvként szolgált ahhoz, hogy Battára jöjjek. Nagyszerű játékos volt, és ismerve a mentalitását biztos, hogy vezetőedzőként is a maximumra törekszik., Ezért is értettük meg magunkat a pályán olyan jól Veszprémben.

- Milyenek az itteni benyomásai, képesnek tartja-e ezt a gárdát arra, hogy nyárra visszajusson az élvonalba?
- Természetesen, hiszen, ha nem így gondolnám, akkor nem szerződtem volna ide 2007 nyaráig. Márpedig ősszel én újra az NB I-ben akarok védeni, itt ebben a városban, ahol nagy hagyományai vannak ennek a sportágnak. A benyomásaim nagyszerűek, mert ez egy fiatal ambiciózus társaság, néhány tapasztaltabb róka rutinjával megspékelve, és vidám, egészséges a hangulat.

- Ha már a tapasztalat szóba jött, ebből önnek is van bőven. Egy minden hájjal megkent válogatott kézilabdázó miért pont Battára szerződött, mert Skandináviában bizonyára magasabb lehetett a fizetése?
- Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de a pénzzel volt egy kis gond, pedig a svéd gazdaság erősebb, mint a magyar. Amúgy öt hónapos légióskodást követően tértem haza, és nem bántam meg, hogy külföldön is kipróbálhattam magam. Így hozta az élet, én ezen nem rágódok. Százhalombatta mellett - ahogy már említettem - Sótonyi László, Kertész Balázs, a korrekt klubvezetők személye és a kézilabda hagyomány szólt, no és a perspektíva, a célkitűzés, a feljutás. Nem szeretem a langyos vizet! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy itt egyben kapusedző is vagyok, tehát ebben is tapasztalatot gyűjthettek, hiszen egyszer majd én is befejezem a védést. Hogy mikor, azt még nem tudom, de az biztos, hogy ameddig jól megy, addig nem hagyom abba, mert imádom a kézilabdát.

- Még egy utolsó kérdés, aztán elengedem önt ünnepelni. Perger Zsolt milyen ellenfélnek örülne a kupanegyeddöntő sorsolásán?
- Ezen még nem is gondolkodtam, csak most jutottunk tovább néhány perce. De tudja mit, mondjuk, a Veszprémnek örülnék.

- A legnehezebb riválisnak?
- Igen, mert ez esetben megmutathatnánk, hogy tőlük sem tartunk, másrészt hosszú idő után újra teljesen megtelne a Városi Szabadidő Központ.