Múzeumpedagógusok és pedagógusok vettek részt a második alkalommal megrendezett Pest Megyei Múzeumpedagógiai Tanévnyitón szeptember 21-én, a százhalombattai Szekeres József központban. Először került sor a múzeumbarát pedagógus, illetve a múzeumbarát iskola díjak átadására.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum oktatási és képzési központja, valamint és a "Matrica" Múzeum által szervezett konferencia résztvevőit először dr. Vicze Magdolna igazgató, majd Pátkai Zsolt alpolgármester köszöntötte.
Dr. Deme Péter, a közgyűjteményeket összefogó Pulszky Társaság elnöke kifejtette, fontosnak tartja a látogatókkal való kapcsolattartást, és úgy tapasztalja, bővül az együttműködés a múzeumok és a pedagógusok között. Megemlékezett dr. Poroszlai Ildikóról – a "Matrica" Múzeum egykori igazgatójáról is –, akiről a város utcát, a Pulszky Társaság pedig kismúzeumi díjat nevezett el.
Káldy Mária, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója mindenkinek a figyelmébe ajánlotta intézménye honlapját, ahol minden kiadványuk ingyenesen letölthető és minden eredmény megtekinthető.
Dr. Sepseyné dr. Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztérium főosztályvezetője az úgynevezett múzeumi törvény módosításáról, a megváltozott múzeumi szerepekről tartott előadást. Mint mondta, egy múzeum a kompetenciák tárháza, ezért nemcsak a gyűjtemény gyarapítása a feladata, hanem közművelődési és múzeumpedagógiai programmal is rendelkeznie kell. Ugyanakkor törekednie kell a kulturális javak digitalizálására. Ezen kívül az új jogszabály jelentősen módosítja a fenntartói rendszert, hiszen megszünteti az 1963 óta fennálló megyei múzeumi szervezetet. Ennek indoka, hogy úgy látják, és az európai gyakorlat is azt mutatja, hogy a lokális rendszerek életképesebbek, mint az államiak.
Dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó az Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója a pedagógus oldaláról mutatta be a múzeumpedagógia jótékony hatását a tanuló ifjúságra. Előadását követően több kisebb-nagyobb megyei múzeum képviselője mutatta be intézményét, múzeumpedagógiai foglalkozásait és azokhoz kapcsolódó eredményeit.
Az előadásokat követően került sor a Múzeumbarát Pedagógus Díj átadására, amelyet Koppány Helga, a gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola tanára, illetve a Múzeumbarát Iskola Díj átadására, amelyet a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium vehetett át.
A díjátadót követő szekcióüléseken az intézmények korosztályok és kompetenciák alapján tartottak bemutatókat az érdeklődőknek. A programot a "Matrica" Múzeum és a Régészeti Park meglátogatása zárta.



