Újraáldják az Illír-Rác Madonnaként ismert 220 éves kegyképet Ercsiben augusztus 19-én. A műtárgyat a helyi horvát nemzetiségi önkormányzat által kezdeményezett közadakozásból restauráltatták.
Különleges búcsúra készülnek a szomszédos Ercsiben, hiszen Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök Nagyboldogasszony napján, augusztus 19-én újraáldja a település 2. számú kegyképét.
Az eredeti, 1. számú kegykép Szűz Máriát lengyel-magyar királynéként ábrázolja, és 1756-ban vásárolta egy ercsi rác földműves, valószínűleg Lengyelországból érkező búcsújáróktól. A kép először a Mária-forrás mellé került, ahol hamarosan kápolnát is építtetett a földbirtokos Szapáry család. A forrás, majd a kápolna időközben egyre népszerűbb búcsújáró hellyé vált, ám amikor 1781-re megépült a faluban a templom, oda vitték át a Mária-képet. Mivel azonban a búcsújárók továbbra is a forrás melletti kegyhelyet látogatták, a Szapáry család másolatot készített a festményről, amelyet a kápolnában helyeztek el. Ez lett a 2. számú kegykép, amely a zarándokoktól az ábrázolt jellegzetes rác leányarc miatt az Illír-Rác Madonna nevet kapta.
Százhatvan évig fogadta a környékről érkező zarándokokat, 1828-tól új kápolnában, és túlélte a háborút, a dunai átkelést is, amely pedig magát a kápolnaépületet nagyon megviselte. Ez után helyzeték el festményt a faluban található Nagyboldogasszony kegytemplomban, az oltár mögé.
Restaurálására a horvát nemzetiségi önkormányzat hirdetett gyűjtést a 2010-es rác karácsonyon. A szükséges 500 ezer forintot a helyi lakosság, Tököl hívő közössége, valamint a budapesti horvát konzulátus adta össze. A helyreállítás során az is kiderült, hogy a képet Falkóner József Ferenc, a maga korában igen neves oltárképfestő család tagja készítette.
A kulturális ritkaság klimatizált keretben került vissza a templom falára. "Ebben a válságos, nehéz időben is lehet összefogással értéket menteni, szép dolgokat cselekedni" – írta a Hírtükörnek Szili Istvánné, a kezdeményező nemzetiségi önkormányzat alelnöke.



