Százhalombatta legkiválóbb diákjai, tanáraik és szüleik gyűltek össze a Hotel Training-ben június 27-én délelőtt, hogy az általános iskolák vezetőivel, az önkormányzat oktatásügyi munkatársaival, képviselőivel és Vezér Mihály polgármesterrel együtt ünnepeljék az elmúlt tanév során elért eredményeiket.
Vezér Mihály közvetlen szavakkal üdvözölte a diákokat és tanáraikat. Elmondta, évről évre a névre szóló oklevelek aláírásakor szembesül azzal, hogy egyre több tanuló érdemli meg az év végi köszöntést. Vagy azért, mert az általános iskolát kitűnő bizonyítvánnyal járta végig, vagy, mert az adott évben kiemelkedő eredményeket ért el megyei vagy országos versenyen. De nem csak tanulmányi eredményeik, hanem magatartásuk, társaik iránt tanúsított szolidaritásuk miatt is pozitív példaként állíthatók ezek a tanulók az ifjúság elé. Minél többször fel kell hívni a figyelmet arra az útra, amin ők járnak sikerrel, mivel a jó példa sajnos kevésbé ragadós, mint a rossz. A polgármester hangsúlyozta, hisz abban, hogy ezek a fiatalok minden szempontból hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak, bízik benne, ha a mostani tendenciáknak megfelelően el is hagyják az országot, azt csak azért teszik, mint régen a mesterlegények, hogy a külföldön szerzett tudást hazahozzák.
A jövő tudásközpontjaként üdvözölte az egybegyűlteket Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke. Felelevenítette számukra Százhalombatta történetét, amit hozzájuk hasonló jó tanulókból lett mérnökök, tanárok, tudósok formáltak azzá, amit most ismerünk. Megjegyezte, talán egy jövendőbeli polgármester is ül most megilletődötten, büszkén mosolyogva a diákok között. Külön köszöntötte az oktatókat, felidézve, hogy sok híres ember nyilatkozik pályája csúcsán is jó szívvel egykori mesteréről, aki elindította, bíztatta a kezdetekben.
Az üdvözlő szavakat az oklevelek és könyvutalványok kiosztása, majd állófogadás követte. (A kitüntetett diákok listáját itt találják.)























































