Mostanra már nehéz eldönteni, hogy Harry és pajtásainak történetei a mesésebbek, vagy az azokat elbeszélő könyveké. Vagy azon könyveké, melyeket az ún. „harry potter-jelenség” hívott életre. Akad köztük pszichológiai tanulmánykötet: olyan, amelyik az írónő - Joanna Kathleen Rowling - gyermekkorát keresi (és találja) a sorok között, s olyan, amelyik azt igyekszik megfejteni, hogy a mai gyerekeknek milyen hiányérzetére sikerült foltot találni, melyik az a varázsszó az immár hatkötetes sorozatban, ami hetekre könyvlapok közé szorítja sok gyermek és felnőtt fejét. Tény, hogy a Harry Potter történetekben találkoznak a gyerekek vágyait kielégítő, merész kalandregények és a felnőtt egyik legkedveltebb műfaja, a fantasy elemei. Mit láthatott meg benne az első kiadó, annak ellenére, hogy kollégái a könyvet túl vaskosnak és „túl irodalminak” tartották a mai gyerekek számára? És vajon miféle „bűbáj”-jal dolgoznak azok az üzletemberek, akik a szerzőnőt a második kötet után, 1999-ben reflektorfénybe emelték. A legutóbbi kötetet 2005. július 16-án kamerák kereszttüzében kezdték árusítani, és beszámolt róla több magyarországi híradó is.

Harry Potter immár hatodik éve jár a roxforti varázslóiskolába, mindenki tudja róla, hogy ő a varázsvilág megmentője, de ezúttal Voldemort, a fő ellenség múltjáról is sok minden kiderül, és még egy végső összecsapás is be van ígérve ... A mára több internetes portálon is fellelhető első sorokból, most csak az ínyencek kedvéért az első szavak: „Éjfélre járt az idő …”