„A kisebbség jogosítványa, ha elit tud lenni” – olvashatjuk Németh László egyik esszéjében. Olyan elit, amely a többségi társadalommal szimbiózisban élve és dolgozva is meg tudja őrizni nyelvét, hagyományait, kultúráját. Ez a törekvés jellemzi a Százhalombattán élő nemzetiségeket, köztük a horvátokat is, akik május 12-én a Szent István téren adtak ízelítőt a horvát kultúrából és hívták fel a figyelmet Horvátország szépségeire.
A viharos szél ellenére is sokan összegyűltek a nagykanizsai horvát tamburazenekar és asszonykórus szabadtéri koncertjére, amelyet Zsidákovits Sándorné, a helyi horvát önkormányzat alelnökének köszöntője követett. Ez, illetve Végh Andor, a Dráva menti dallamokat játszó dudás ismeretterjesztő előadása is két nyelven (magyarul és horvátul) hangzott el. Nem titkolt célja a százhalombattai horvátoknak, hogy saját köreikben ápolják, illetve azon túl is népszerűsítsék anyanyelvüket. Éppen ezért úgy döntöttek: horvát nyelvtanfolyamot indítanak a városban.
A május 12-i találkozó egyúttal a Facebookon hirdetett fotópályázat eredményhirdetése és díjkiosztója is volt. A "Horvátország gyönyörű!?!" oldalra bárki feltölthette saját, horvátországi élményeit megörökítő fényképeit. Két kategóriában hirdettek eredményt – az internetes demokrácia szabályai szerint. A legtöbb fotót a Battai Építész nevű felhasználó (Buzay József) töltötte fel, a legnépszerűbb pedig Nagy Attilának a Pitvicei-tavak vidékét megörökítő felvétele lett. A győztesek könyvjutalomban, illetve – a második és hármadik helyezettekkel együtt – az Agapite Kávézó és Cukrászda ajándékutalványában részesültek.
A szabadtéri eseményeket tánc követte, majd horvát ízekből összeállított zenés vacsora zárta.









