Szezonnyitó a Föld Napján

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A hagyományokhoz híven koszorúzással emlékeztek meg dr. Poroszlai Ildikó alapító igazgatóról a százhalombattai „Matrica” Múzeumban, amit szezonnyitó rendezvény követett a Régészeti Parkban április 20-án.

Dr. Vicze Magdolna igazgató kiemelte, hogy a napokban ünnepelhetjük az intézményes műemlékvédelem megalapításának 140. évfordulóját is, aminek dr. Poroszlai Ildikó élharcosa volt.

Pátkai Zsolt alpolgármester személyes élményeit elevenítette fel a múzeummal kapcsolatban. Gyerekként gyakran járt az akkor még tanácsházaként funkcionáló épület környékén, és elbűvölve nézte a hatalmas Volgákat, de épp ennyire csodálta a szomszéd lépcsőház pincéjében található római kori köveket, amelyeket később a múzeum állandó kiállításában látott viszont. Véleménye szerint Poroszlai Ildikó olyannyira karizmatikus személyiség volt, hogy ha csak hézagosan ismertük is, lénye belénk ivódott, az egész városra hatással volt.


Pálóczi Horváth András, dr. Poroszlai Ildikó férje arról beszélt, hogy a múzeum megnyitása előtti évben Nyugat-Európában jártak, rengeteg múzeumot végignéztek, amely megrázó élmény volt számukra. A nyugati kollegák nem okosabbak, hanem modernebbek voltak. Itt találkoztak először az enteriőrrel, ami Ildikóra nagy hatással volt, ennek az útnak a tapasztalatát hasznosította a "Matrica" Múzeum létrehozásakor is. Munkája a kritikus szakmai közönséget is lenyűgözte. Özvegye megköszönte, hogy a város ma is nagy gonddal támogatja az intézményt.


Az emléktábla koszorúzását követően a Régészeti Parkban folytatódott a program, ahol a tavaly viharkárt szenvedett, az önkormányzat anyagi hozzájárulásával újjáépített kézműves ház átadására is sor került.

A Föld Napjához kötődő szezonnyitó keretében a résztvevők öt őshonos fa közül a diófát tartották érdemesnek arra, hogy az év fája legyen. A múzeum munkatársai ebben az évben kiemelt szerepet szánnak, ápolására különös gondot fordítanak.


A nagyszülők és unokák számára összeállított program keretében a hagyományos kézműves foglalkozások mellett a résztvevők kiszámolhatták, mekkora is az ökológiai lábnyomuk. Elhangzott, rendkívül pazarlóan élünk, a világ lakosságának ellátásához már két Föld kellene, egy ember életben maradásához 1,8 hektár földterületre van szükség. Az ökológiai lábnyomot aszerint határozzuk meg, hogy mit eszünk, vásárolunk, mennyit és mivel utazunk, mennyit szemetelünk, milyen pazarlóan használjuk a különböző energiát. Az ős- és ókorban az ember ökológiai lábnyoma elenyésző volt, nem használtak vegyszert, nem volt nem lebomló szemét. Az öko-lábnyomunk az ipari forradalom óta növekszik látványosan.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák