"A Magyarok Nyilaitól ments meg, Uram, minket!" skandáltuk bandába verődve a nyugati népek imáját és faágakból eszkábált nyilainkkal lőttük az ősellenséget, a németet, a frankot, a nyugati népeket. Dagadó kebellel és dühödt büszkeséggel tettük ezt, játszásból, mert erről tanultunk, így tanították! Így játszottak apáink, nagyapáink és az ő felmenőik is, mert őket is erre tanították évszázadok óta. A zsigereinkig égett a gyűlölet az idegenek iránt.
Mi voltunk a hősök, a bátrak, a honfoglalók, akik elől futott minden utunkba kerülő népség. Mi voltunk a puszták szabad harcosai. Jogunk volt a legyőzöttek földjeire, hiszen egy fehér lóért vettük tőlük. Jogunk volt javaikra, asszonyaikra, lányaikra! Mindenre!
Azután fordult a kocka! Minket támadtak tatárok, törökök, Habsburgok. Gyűlöltük őket, mert irtották a magyart! Elrabolták javainkat, meggyalázták és elhurcolták asszonyainkat, lányainkat.
Ezt is így tanultuk, így tanították!
Lázongtunk is éppen eleget. Harcoltunk jogainkért a bitorlók ellen és hol győztünk, hol vesztettünk, pontosabban elveszejtettek bennünket, árulásokkal, fondorlattokkal.
Ezt is így tanultuk, így tanították!
Minket nem tudott megtörni az ellen soha. Bátran harcoltunk, mindig, mindenkivel, mert valamiért mindig mi voltunk a sértettek, a meg nem értettek, a megalázott nemzet. Nem tudtunk győzni 1848-ban, mert összefogtak ellenünk. Az igazi ok magyarázata a történelem órákon csak féligazságokat tartalmazott. Mindig csak annyit, amennyit a hatalmat gyakorló engedett.
Néhány évtized elmúltával újabb vérzivatar tarolta a magyart. Megint összefogott ellenünk a fél világ.
Ezt is így tanultuk, így tanították!
Nem részletezték a világháború okait. Az oktalanul elpusztított emberek tízezreiről nem esett sok szó. Nem akarta az úri elit az egyszerű nép eszét megzavarni ok és okozati összefüggések magyarázatával. Elég volt csak annyit mondani és tanítani, hogy összefogott ellenünk Európa és elvették hazánk jelentős részét, régi ősmagyar területeket. Azóta is sírjuk Trianont és átkozzuk fél Európát. Arról nem beszéltek, hogy az elcsatolt területeken csak kisszámú magyar élt, pedig kellett volna. Hiszen a nemzetiségi kérdést sem 1848., sem 1918-19. nem tudta, vagy talán nem is akarta megoldani. A köztudatba elég volt azt sulykolni, hogy bántották a magyart, pedig mi derekasan harcoltunk. Arról nem esett sok szó a történelemórákon, hogy 1921-től 1945-ig magyar irtotta a magyart. Hárommillió ember vándorolt Amerikába egy élhetőbb élet reményében. Vagy, ha netalán mégis volt kortárs, aki érdeklődött e korszak iránt vagy kutatta ezt az időszakot vagy tiltakozott, azokat vagy elhallgatatták, vagy az uralkodó elit propagandagépezete adott magyarázatot és kreált megfelelő ellenségképet, akiket aztán lehetett gyalázni, üldözni, koncentrációs táborba hurcolni.
Milliók pusztultak el értelmetlenül, mert a világháborúba mi magyarok is beszálltunk, és évezredes sérelmeinkért, Trianonért bosszút kellett állnunk. A hatalmat gyakorló jobboldali rezsim ezzel küldte a frontokra a magyar férfiak, fiatalok százezreit, akik elpusztultak és idegen földben nyugszanak.
Újra vesztettünk, de a hatalom ismét megmagyarázta, hogy a világ összeesküdött ellenünk. Szították tovább - mint eddig is - a más népek elleni gyűlöletet. A háború előtti diktatúrát újabb diktatúra követte, bár a kettő közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Vaskerítéssel, aknazárral vettük magunkat körül és gyűlöltük a kapitalista világot.
Így tanították! Ezt tanultuk!
Ahogy telt az idő, mi egyre többet kacsingattunk a gyűlölt világ felé, mígnem arra jöttünk rá, hogy mi is vágyakozunk oda, mi is odatartozunk, részei vagyunk e világnak.
Ez már a közelmúltunk történelme.
Így éltünk ezer éven át. Nem volt célom az elmúlt ezer évet teljes mértékben elemezni. Ezt e rövid írásban lehetetlen lett volna. Csak érzékeltetni akartam, hogy honnan ered, milyen tőből fakad egyesek nacionalizmusa, idegengyűlölete, Európa ellenessége, a folytonos harc és leszámolás igénye mindazok ellen, akik másként gondolkodnak, másként vélekednek történelmünkről és viszonyuk is más a szomszédos népekhez, Európához, a világhoz.
Már közel két éve újra ennek a harcnak vagyunk egyrészt részesei másrészt szenvedő alanyai. Ez is nemzeti szétszakítottságunk alapvető oka. Az ország egyik fele, élén Orbán Viktorral, folyton harcban áll mindenkivel, a másik fele pedig retteg, hogy mindez hova fog vezetni? Egy újabb diktatúra van kibontakozóban, abban a szabad világban, ahová vágyakoztunk, ahová végre bekerültünk.
Vegyük végre észre, hogy ez az ország a mi országunk! Nem gyarmat!
A hatalom birtokosai értetlenkednek, hogy miért tiltakoznak Európában és idehaza is egyre többen.
Csodálkozik Orbán Viktor, ha Barroso azt üzeni neki, hogy "nem érti a demokráciát". Orbán arra a zsigeri gyűlöletre építi politikáját, amit ezer éve szinte folyamatosan próbáltak uralkodó hatalmak belénk nevelni. Harcra szólít valós vagy többnyire vélt sérelmek megtorlására.
Gyalázat, hogy tömegek követik. Tömegek, akik csak eszközei egy eszement hatalom, abszurd politikájának. Nem vagyunk felsőbbrendű nép, amit a mostani hatalom sugall. Nem vagyunk "jobbak" szomszédjainknál. Mások vagyunk, mint ők, de ugyanúgy vannak hibáink és erényeink, mint nekik. Van, ami összeköt és van, ami elválaszt minket egymástól. Egy közös bennünk, mindannyian a XX-XXI. század gyermekei vagyunk, aminek élvezzük előnyeit és szenvedjük hátrányait.
Orbán azzal a nacionalizmussal szédíti híveit, hogy mi jobbak vagyunk. Minket követ Európa. A mi gazdaságpolitikánk, a mi törvényeink jobbak, korszerűbbek, demokratikusabbak, mint más EU-országé. Mi vagyunk a minta! Minden más ellenünk, a magyar nép ellen irányul. Ez tetszik a híveknek, tetszik a szélsőjobbnak. Boldogan masírozik a Nemzeti Őrsereg. Avatják a Magyar Gárda új tagjait, a hatalom pedig összekacsint velük. A társadalom józan fele pedig értetlenül és tehetetlenül szemléli ezt a tragikomikus állapotot. A miniszterelnöknek magánhadserege van. Külön palotaőrsége van a plagizáló, mindent - fenntartás nélkül – aláíró köztársasági elnöknek, aki a társadalmi nyomás hatására végre lemondott. Most már a parlament elnökének is van külön katonai egysége.
Úgy tűnik, az urak valamitől félnek! Félnek az őket hatalomba emelő magyar néptől? Ide vezetett az állandó harc?
Militarista politika és eszközök a nép, a "zemberek" ellen? Oligarcháik marakodnak az állami földek bérleti jogáért, amit bagóért kapnak meg a csókos hívek. Harsogják szerte az országban, hogy megvédik az embereket, közben egyre több embercsoport kerül mélyszegénységbe, kilátástalan helyzetbe! Már az EU illetékes bizottságai is szóvá tették, hogy ez nem EU konform, ez komoly problémák forrása lesz! Ezzel Orbánék nem törődnek, csak harcolnak és harcolnak mindennel és mindenkivel.
Vége lesz ennek egyszer? Lesz még béke e hazában? Lesz, akik végre megállítják, elsöprik ezt az őrült ámokfutást, ezt az eszement szabadságharcos Fidesz-KDNP-s hatalmat? Lesz végre társadalmi összefogás e dilettáns hatalom ellen?
2012. április 12.
Pachinger Imre
Demokratikus Koalíció
